Az utolsó emberig

„Ötödik éve folyik ez az egyoldalú játszma a hajléktalanok és Tarlós István között. Jogszabályok sora született, amelyek mind azt célozzák, hogy tűnjenek el a föld, de legalábbis Budapest színéről. A főpolgármester újra és újra a várvédő szerepében tetszeleg – nem is pesti! miért pont ide jön nyomorogni? –, igyekszik felpiszkálni a »becsületes polgárok« önzését és undorát, és egyáltalán, annyi energiát fordít erre a szégyenletes háborúra, amennyivel akár eredményt is elérhetne. Már ha városvezetőhöz méltó, emberi és távlatos megoldást keresne a nélkülözők hajlékhoz juttatására.

De miért is keresne? Orbán Viktor talán meg akarta oldani a zömmel koszovói menekültek helyzetét, amikor mindenki számára váratlanul frontot nyitott a »gazdasági bevándorlók« ellen? Esze ágában sem volt. Egyszerűen el akarta terelni a figyelmet az aktuális kudarcairól, és úgy érezte, a Charlie Hebdo-beli mészárlás adja a legjobb apropót ahhoz, hogy a Magyarország déli határainál jeges vízben gázoló szerencsétlenekre irányítsa az »igaz magyarokban« gyűlő frusztrációt. És persze mióta a magyar hatóság vegzálja a menekülőket ahelyett, hogy egyszerűen továbbengedné őket, ahogy addig, a statisztika is a hazugságot igazolja: szép hazánkban dinamikusan nő a menekültek száma.

Ha mi, magyarok talán még nem is, de vezetőink politikailag velejükig inkorrektek, ez tagadhatatlan. Hogy természetüknél fogva vagy haszonlesésből fejlesztették ki magukban ezt a tulajdonságot, ma már fölösleges kutatni. De kétségünk se legyen: ahogy a hajléktalanokat, a menekülőket, a miskolci éhezőket vagy a szegényeket segítő kisegyházakat bármikor képesek otthagyni az út szélén, úgy legközelebb mi magunk következhetünk a sorban. Ha rajtuk múlik, ez a meccs az utolsó emberig megy.”