Egy hajléktalan előtt tiszteleg Budapest

„Jól rendezett, rendszerető ember volt, reggel mindig beágyazott, lefedte a padját egy bordó takaróval és sosem hagyott kuplerájt maga után. Az esetek 90%-ban olvasni láttam, akár nappal volt akár éjjel, az utcalámpa gyenge fényénél bújta a talált könyveket, jó hatással volt rá, érződött a fogalmazásán és a szókincsén, szemébő1 pedig értelem sugárzott. Az idők során az utcakép meghatározó részévé vált, az emberek megszokták és elfogadták őt, gyakran láttam, hogy letesznek mellé friss pékárut, kisebb csomagokat, egy-egy üveg bort, ételhordóban különféle kajákat, vagy némi aprót. De, hogy továbbmenjek, tavaly karácsonykor kapott valakitő1 egy télikabátot, és még ugyanazon a télen mástól pedig egy egész jó kis bakancsot, és egy téli sapkát. Gyakran láttam, hogy az emberek megállnak és beszélgetnek vele, néha egész csinos 20-as — 3o-as nőkkel diskurált önfeledten. Volt egy seprűje, és ha épp nem olvasott, ráérősen sepregette a környék járdáit, el tudom képzelni, hogy ezért kapott némi aprót az irodaházból vagy a környékbeli boltok tulajdonosaitól.

Néhány hete arra lettem figyelmes, hogy egyre többet fekszik a padján, nem nagyon megy sehova, ült és feküdt, már olvasni sem olvasott, levert volt és rosszkedvű. Láttam mar párszor betegen a 2 év során, de mindig felépült, gondoltam is, hogy majd dobok neki valami C-vitamint ha arra járok. Előző héten eltűnt. Már vagy 5 napja nem láttam, el sem tudtam képzelni mi lehet vele. Pont mikor már kezdtem aggódni, egy cetlire lettem figyelmes, melyet a padjának a háttámlájára ragasztott fel valaki: »Ábrahám Sándor elhunyt 2014 November 21.-én a Szt. János Kórház Belgyógyászati Osztályán. Isten nyugosztalja!«

Ami ez után történt hihetetlen számomra. Elkezdtek szaporodni a mécsesek a padon ahol élt, nappal és éjszaka, mindig égett néhány. 6 nap telt el, és több mint 40 mécsest, és néhány szál virágot helyeztek már el. A padhoz érve a járókelők megállnak, elhallgatnak majd egy kis idő elteltével némán tovább állnak. Tegnap láttam egy nénit, aki ott állt, és a könnyeivel küszködött.”