„2014-ben láthattuk, hogy nem csak az illiberális demokráciáról elmélkedő magyar miniszterelnök, hanem mások sem elégedettek a demokrácia hagyományos formájával. Egész Európában, de a világ más pontjain is jellemző, hogy a klasszikus demokráciákban elő emberek egyre kevésbé bíznak a különböző – többnyire valóban a liberális mozgalmak vívmányaként megjelent – eszmékben, értékekben, demokratikus ákombákomokban. A mérsékelt politikusok élénken szidják Orbánt és a hozzá hasonló, bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat adó populistákat, – mint Nigel Farage vagy Marie Le Pen – ugyanakkor tény, hogy a demokráciák vezetői nem bizonyították, hogy elbírnak a kihívásokkal. Mára fontos kérdéssé vált, hogy van-e bármilyen gyakorlati haszna a »szabadság, egyenlőség, testvériség« eszméjének. Amennyiben nem sikerül pozitív választ találni, Magyarországhoz hasonlóan máshol is meg fognak kérdőjeleződni az olyan vívmányok, mint a fékek és ellensúlyok rendszere, a szabad piac vagy a sajtó szabadsága.
Magyarországon a nyitott kérdésekre az utcákon megjelenő tüntetők nem kellőképpen homogén csoportja igyekszik alternatívát kínálni, sikertelenül. A jelenlétük mindenesetre optikailag is egyértelműsíti, hogy a Fidesz bajban van, az elégedetlenség és a szavazóik lemorzsolódása nem csak néma statisztikai adat. Már nem tűnik értelmetlen témaválasztásnak, hogy vajon 2015 elhozhatja-e a jelenlegi kormány bukását.”