„Ha az Ostalgie alapját az 1960-as, 1970-es évek szovjet modernizációja adja, akkor adódik a kérdés: tudna Oroszország a jelen állapotában újabb modernizációs lökést adni Kelet-Európának?
Gazdaságilag nem lenne rá képes. Oroszország önmagában »túl kicsi«, ezért is próbálja növelni a befolyását a nála sokkal fejlettebb térségekben, ezért értékes számára Európa. A Szovjetunió egy globális hatalom volt, Oroszország nem az. Gondoljunk bele, sokáig a Szovjetunió még Kínát is a befolyása alatt tudta tartani, viszont Peking mára messze lehagyta Oroszországot. A Szovjetunió szoros viszonyt ápolt Indiával, még az amerikai kontinensen is tudott finanszírozni mozgalmakat. Most viszont nem marad más, mint a »bomlasztás«, a destabilizáció, mert legfeljebb erre van ereje. Ráadásul az egyes elemzések azt mutatják, hogy Oroszország gazdaságilag a közeljövőben sem lesz ennél erősebb, ezért is lépett most Putyin: tudja, hogy később még erre sem lesz lehetősége. Most próbál »barátokat« szerezni, és magához kötni őket az energiafüggőség növelése révén. De félreértés ne essék: ugyan most Magyarország van Amerika fókuszában, de Putyinnak nem Orbán a fő szövetségese, az igazi »barátja« hanem a német ipari konszernek, Ausztria vagy éppen Olaszország. (...)
Miért?
Leginkább a pártrendszerben lehet megragadni. Nem beszélhetünk nyugat-európai értelemben vett pártokról: választási szervezetként működő, klientúrára épülő rendszerek. Tagságuk kicsi, nem áll mögöttük nagyobb mozgalom, nincs ideológiai önképük. Egyébként jellemző, hogy a kelet-európai pártokat »technológusok«, politikai mérnökök találják ki, felülről építik ki. Nyugaton elképzelhetetlen, hogy egy párt megnyeri a választásokat, majd négy évvel később viszont már nem is létezik. Talán a Fidesz képez kivételt: Orbánnak valóban sikerült egy politikai közösséget kiépítenie, igaz, világnézete elégé képlékeny, most már megint átülhetne egy másik európai pártcsaládba, inkább az euroszkeptikusok között lenne a helye. De nemcsak a pártrendszer, a civil világ sem hasonlít a nyugatira.
Velük mi a baj?
Ehhez sajnos az kell, hogy valaki ingyen csináljon valamit. Nyugaton a civil szervezetek lényege az önkéntesség. Van elég szabadidejük, a fiatalos nyugdíjasok állatokat mentenek meg, gyűjtik a pénzt az alapítványoknak, segítik a szegényeket, gyűjtik a szemetet az erdőben. Keleten az embereknek rendszerint nincs erre idejük, és ebből kifolyólag türelmük sem. Persze vannak itt is civil aktivisták, de kevesen vannak, és sokkal hitelesebbek lennének, ha nem állami vagy külföldi pénzekből működnének. Nincs mese, igazi civil társadalom akkor lesz, ha lesz polgárosodás.”