Megkongatták a vészharangokat Bécsben: bepánikoltak Mészáros Lőrinc miatt az osztrákok
Komoly kiadásra készül Bécs.
A szurkolók sem véletlenül tűntek el. Nemcsak az úgynevezett kemény mag, hanem még jó sokan – a korábbi évekhez képest –, akik csak rálegyintenek az egészre. Nem akarnak ahhoz asszisztálni, ami itt történik.
„Lehet, hogy nem értékeljük eléggé a helyzetet. Akár örülhetnénk is annak, hogy közelről csodálhatjuk a kis Mancinit, akinél rosszabb futballistát keveset láttam, pedig végigkövettem a Délczeg–Testardi csatársor szenvedéstörténetét, vagy azt, hogy a szenegáli Abass milyen elszántan és reménytelenül küszködik a labdával. Ó, a kis Mancini. Ha nem írnák mindenhol, hogy a nagy Roberto (Sampdoria, Lazio) fia, azt hinném, csak magára vette ezt a nevet, hogy legalább az focistára emlékeztessen. Ő sem tud annyira lassan öltözni – negyedórás zoknihúzogatásos, piperkőc bemelegítésén azért jókat nevet a tábor maradéka –, annyira alibizni, annyira pocsék lenni, hogy honfitársa, a derék Pietro Vierchowod – igen, a világbajnok – be ne tegye. Talán pártutasításra, vagy Roberto barátja noszogatására (a Sampdoriából jól ismerik egymást), nem tudom.
Állítólag támadó-középpályás a lelkem, de lehetne bármi más is, a fenomenológia nagy híve, létezik is, meg nem is, nagy filozófus, el-elmereng a pályán, és senki sem ébreszti fel. Ő az az ember, aki ott sem volt, vagyis éppen hogy ott van – a kasszánál biztosan. Felveszi a fizetést, meg a meccspénzt, mert az jár, mert azért becseréli, Pietro szinte mindig beteszi, »valamiért« mindig berakja a csapatba. (…)
A szurkolók sem véletlenül tűntek el. Nemcsak az úgynevezett kemény mag, hanem még jó sokan – a korábbi évekhez képest –, akik csak rálegyintenek az egészre. Nem akarnak ahhoz asszisztálni, ami itt történik. Nem akarják közelről nézni, ahogy lassan eltűnik a Honvéd, a Kispest. Átalakul valami egészen mássá. Az a klub, ahol Puskás Ferenc, Bozsik József és Détári Lajos felnevelkedett. Az az egykori kis csapat, ahol sok évtizeddel ezelőtt Puskás édesapja volt az edző.
S mi csak állunk az esőben, ami akkor is zuhog, ha tiszta az ég. Isszuk a sört, és várjuk az újabb Mancinit, Testardit, Jobot. Azt jósolgatjuk, vajon mikor fogunk kiesni. S üzenjük: mi akkor is kitartunk. Mert ahogyan Bozsik, Puskás, Détári és Kovács Kálmán, úgy a Honvéd is a miénk, Magyarországé. Nem adjuk. Senkinek.”