Az én coming outom: őszinte vallomás a homoszexualitásról

„2. Hitvalló római katolikusként a homoszexualitást Isten és ember elleni véteknek kell tartanom – és, teoretice, annak is tartom. Ehhez képest amikor szűk körben vagy nyilvánosan állást foglalok az ügyben, messzemenő tolerancia jellemez: nemhogy nem olvasok senkinek a fejére semmiféle bűnt, hanem empatikus vagyok a saját nemükhöz vonzódó embertársaim iránt, sőt támogatom például a regisztrált élettársi kapcsolatot (a házasodást nem). A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak. (…)

5. Azon apatársaimtól, akik szerint „Conchita Wurst” fellépésében és küllemében nincs semmi kivetnivaló, megkérdezném, szeretnék-e, hogy az ő fiuk egyszer így nézzen ki.

6. A homofóbia elleni kampányokkal úgy vagyok, mint a rasszizmus elleni harccal: minél inkább küzdenek ellene a tolerancia önjelölt apostolai, annál inkább terjed. Mármost nem erre mondják, hogy a saját farkába harap a kígyó? (…)

11. A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek. Most viszont radikális képviselőik beleesnek ugyanabba a hibába, ami ellen korábban felléptek: ellentmondást nem tűrő módon akarják korlátozni mások jogait. Például az enyémet, hogy ezekről a kérdésekről a legszélesebb nyilvánosság előtt, a megbélyegzés kockázata nélkül őszintén beszélhessek.”