Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Az igazságos közteherviselés ott kezdődne, ha az új adó az egy zsebbe befolyó reklámbevételek nagyságával lenne arányos – de erről szó sincs.
„Most érdemes elgondolkodni azon, hogy mit olvashatnánk az Origo címlapján, ha nem az állammal üzleti szimbiózisban élő T-csoport arculati projektje, hanem tiszta profilú internetes hírlap lenne, és miről írna az Index, ha a takarékok lenyúlása idején a kisemmizett tulajdonosoknak szurkolhatna, és nem kellene az ellenséges (de Fidesz-közeli) felvásárló szempontjaira ügyelnie.
A magyar médiát keresztül-kasul szövik a hasonló érdekviszonyok (lapunkban például egy politikai párt alapítványának van kisebbségi tulajdonrésze), sokszor inkább nehezítve, mint segítve a tisztánlátást. Az RTL-nek – tudtunkkal – nem kellett belső alkukat kötnie a részvényeseivel: ők azért voltak elnézőek a kormánnyal, mert megérte nekik, és most azért lettek harapósabbak, mert már nem éri meg hallgatni. Hogy a bátorságuk visszaszerzéséhez épp egy szelektív és diszkriminatív reklámadó kellett, az nem válik a dicsőségükre, de az öncenzúra olyasmi, mint a kóma: sosem késő felébredni belőle.
Apropó ébredés. Szólna valaki az Alkotmánybíróságnak, hogy nemrég elfogadtak itt egy alkotmányellenes alaptörvényt, és egy füst alatt az alkotmányőröket is kiherélték? Hátha őket is vissza lehet még hozni az öntudatlanságból...”