Karinthy Frigyes négy nappal a halála előtt adott, soha meg nem jelent interjúja bukkant fel 86 év elteltével
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
Kezükben volt a rendszerváltáskor a lehetőség, kihozni a magyarokat ebből a bipoláris leosztásból. Nem hogy kihozták, még jobban ráerősítettek. Interjú.
„Hány százalék a bunkó?
A bunkó bunkó. Nem vele van baj, a probléma szerkezeti. A döntéshozót, aki esetleg személy szerint olvas és színházba is jár, a dolog strukturálisan nem érdekli, nem érinti, mert a kultúra nem hoz plusz szavazatot. Legalábbis így tudja – és valószínűleg sajnos jól tudja. Ennek megfelelően nem érdeke, hogy ide – vagy oktatásba – plusz pénzek kerüljenek. Annak mentén döntenek, hogy mi szavazatmaximáló tényező, abba teszik az erőforrásokat. A kultúra nem ilyen, ergo ki lehet belőle vonni. Ezért néznek üveges szemmel, amikor kultúráról van szó. Nem azért nem foglalkoznak a cigányokkal, mert nem szeretik őket, nem azért nem oldják meg a hajléktalanságot, mert azt gondolják, hogy azok dögöljenek meg, hanem mert a társadalomnak ezek a szegmensei gyenge vagy nulla lobbierejűek. Ez ilyen brutális.
Miért alakulhatott ki ez a gondolkodás?
Aki abból indul ki, hogy ezek genyók, téved. Nem arról van szó, hogy vagyunk mi, derék nemfideszesek, meg vannak azok, a rosszak. Az úgynevezett rossz meg jó úgy keletkezik, hogy ki mit akar az élettő. És sokan csak azt akarják, hogy a labda náluk legyen. Effektíve az Orbán például olyan futballista, hogy nem adja le a labdát. Erről nagyon sokat hallottam. Nem adja le, és ráadásul meg is oldja adott esetben, a maga magyar másodosztályú szintjén. Jobb megoldások is lehetnének, nagyobb hatékonyság, élvezetesebb játék, ha leadná, de für alle Fälle nem adja le. (...)
Gyurcsány tábora, a kormányváltó összefogás mit gondol a kultúráról?
Semmit. Nyolc évig megtapasztaltam, hogy ugyanúgy nem volt a horizontjukban, nem foglalkoztak vele. Csak nem ilyen nagyon brutálisan csinálták. Nem nyúltak bele. Néha kicsit. Néha jobban, de nem csináltak azt, hogy saját klienseikkel ilyen leírhatatlan módon kivételezzenek, és mindenki mást kipenderítsenek mindenből. Azok meg csak ignorálták, de ezek gátlástalanul belenyúlnak a kulturális kérdésekbe, mert a kultúrában alig vannak embereik.
Ha a nyelvteremtés is a kultúra része, abban hallatlanul sikeresek. NER, Békemenet, rezsiharc. Erről is ír könyvben.
Ez olyan, mint a szocializmusban. Magyarországon kevésbé,de ha átmentél Romániába vagy Csehszlovákiába, rögtön ilyen kurva nagy transzparensekkel találtad magad szembe, hogy Szabadság meg Demokrácia. Ki volt írva baromi nagy betűkkel. Noha minél jobban kiírnak valamit, annál kevésbé van meg. Ha megvan, nem kell kiírni, mindenki tudja, hogy megvan. Tehát minek kiírni, kár a reklámfelületért. Az ún. Békemenet teljességgel a maga fordítottja: kifejezetten agresszív, kirekesztő valami, és nagyon jóindulatú vagy, ha önparódiának látod, és nevetsz rajtuk. Ahelyett, hogy sírnál. Akik ezeket a nyelvi truvájokat csinálják ugyanis, rosszfajta emberek. Rontják a magyart. Fordulj el tőlük, hagyd ott őket, nem szabad velük egy légtérben lenni. Ez az úgynevezett nyelvcsinálás pár, magát eladó értelmiségi végtelen cinizmusa.”