„E jelenségnek az egyik oka nyilvánvalóan az, hogy Scheppele-nek a megszámlálhatatlan tévedés és ténynek álcázott félrevezetés mellett egy valamiben feltétlenül igaza van: »hacsak valami igazán meglepő fordulat nem következik be, a kormányzó párt jó eséllyel újra megnyeri a választásokat«. A másik oka viszont valószínűleg az, hogy mára nem csak a jobboldali törzsközönség, hanem – Gyurcsány Ferencet leszámítva – a baloldal is belefáradt, vagy inkább belefásult az állandó és hisztérikus demokrácia-féltésbe, de ne zárjuk ki a lehetséges magyarázatok közül, hogy már az Összefogás (azóta már Kormányváltás - a szerk.) pártjai sem hiszik el komolyan, hogy várható vereségük a választási szabályok alakulásával bármilyen összefüggésben állna. Nem csak abban nem hisznek azonban őszintén, amit elutasítanak, hanem ami ennél súlyosabb, azt sem találták ki eddig, mit akarnak helyette. De ez egy másik, hosszabb írás témája lenne.
Scheppele-t ugyanakkor e tények nem zavarják, és a már jól bevált eszközökkel – saját szakértői imázsával, más szakértőkre hivatkozással, az elnyomott belső (vagyis magyarországi) forrásoktól származó rémtörténetekkel, a jogszabályok koncepciózus átírásának sugalmazásával és más összeesküvés-elméletekkel – alapozza meg az óvatlan olvasó számára a fondorlatos és kegyelmet nem ismerő diktatúra látszat-választásának képét. A nyomaték kedvéért sorra veszi, hogy e látszat-demokráciában olyan elképesztő esetek fordulhatnak elő, mint például az, hogy (1) a választópolgár önként lemondhat a választási hirdetésekhez való hozzájutás lehetőségéről, és e lehetőségről a választási szervek még értesítik is előzetesen, így nem juthat hozzá elegendő mennyiségű információhoz a JÓ döntés meghozatalához; vagy éppen az (2), hogy a hazánkban élő nemzetiségek tagjainak szóló tájékoztató »összezavaró nyelven« (»on confusing language« – érdekes ezt ezt a magyar nyelvű tájékoztatóra vonatkozóan angolul, egy amerikaitól olvasni…) tartalmazza csak, hogy a regisztráció nem kötelező számukra. Értem én, hogy az NSA újonnan megismert gyakorlata fényében a magánszféra védelme mellett legelkötelezettebb alkotmányjogászok is átgondolják korábbi túlzottan liberális álláspontjukat, de azért na. Bírálatai megfogalmazása közben Scheppele a szemét lesütve (vagy inkább szándékosan becsukva) nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a még 1990 előtt nagykorúvá vált magyar választópolgároknak talán egészen más elképzelésük is lehet például arról, hogy káros vagy helyes, ha minél több szereplő mérettetheti meg magát a politikai versenyben, de arról sem, hogy európai demokráciákban olykor a kormányzati stabilitás többet ér a tiszta arányosságnál.”