A pártszakadásról

„- A szakadás voltaképp annak a vonalnak a mentén történt, hogy ki mit gondolt arról, vajon a jobb- és baloldalnak azonos vagy különböző mértékű felelőssége volt-e a köztársaság bukásában? Az egyszerűség kedvéért liberálisnak nevezhető szárny, amelyhez te is tartozol, a jobboldal felelősségét sokkal súlyosabbnak ítélte, míg az ellentábor szerint e tekintetben nem lehet erkölcsileg különbséget tenni?

- Szerintem nem ez volt az elsődleges. Az LMP-ben többfajta törésvonal volt. Az egyik a párt és a civil lét közötti habituális különbség. Jön egy párt a civil szférából – a már említett HVG-s írásom nem véletlenül kapta a Civil a pályán címet –, amely azzal lép föl, hogy a magyar politikát morális alapon, zöld alapon, emberi jogi alapon meg kell újtani. Én azelőtt nem voltam különösebben aktív civil, nem végeztem önkéntes munkát, de az LMP valóban nagyrészt az aktív civil szférából verbuválódott.

A »lehet más« tehát magában foglalja azt is, hogy civilként vagyunk mások, és ehhez szorosan kötődött egyfajta bázisdemokrata attitűd. A másik törésvonal az volt, hogy az LMP voltaképpen baloldali párt-e vagy sem. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a többi pártról, amely baloldalinak tételezi vagy hirdeti magát. Ezen a dilemmán a német zöldek is átmentek, eleinte nem mondták ki, hogy baloldaliak, mert ott is voltak, akik úgy gondolták, hogy az ökopolitika a konzervatív hagyományból is levezethető. Az LMP-ben is voltak, vannak ilyenek, például az általam egyébként nagyon sokra tartott Elek István: ő mindig tiltakozott az ellen, hogy az LMP-t baloldali pártként könyveljük el.

- Miközben Schiffer András egyértelműen baloldalinak látja a pártját, nem?

- Schiffer András igen sajátos helyzetben volt, hiszen ebből a szempontból velem, és a későbbi PM-es politikusokkal volt egy platformon. Én úgy gondoltam, hogy az LMP-nek a magyarországi baloldal megújítójaként kell fellépnie. Nem képes az egész magyar politikát megújítani, de hivatott és képes lehet a magyar baloldal megújításra, ideológiai, személyi és szervezeti értelemben egyaránt. És volt egy harmadik és ha úgy tetszik negyedik dimenzió is: hogyan viszonyuljunk a Fidesz leváltásához, illetve a többi ellenzéki párthoz? Ez talán sarkos megfogalmazásnak tűnik, de a tavaly novemberi sorsfordító kongresszuson az én meglátásom szerint az LMP arra kényszerült, hogy az identitása és az értékei között válasszon, és a párt az identitását választotta.

Az LMP kongresszusi küldötteinek amúgy szűk többsége azért utasította el a közeledést a többi ellenzéki párthoz, mert a pártnak éppen emiatt a sok belső probléma miatt nem volt pozitív identitása. Negatív identitása volt: az, hogy mi mások vagyunk. Ez az identitása pedig abból merített erőt, hogy mi egyforma távolságot tartunk ezektől, miközben valójában szerintem Schiffer András sem gondolja azt, hogy a magyar demokrácia válságában a jobb- és a baloldalnak egyforma felelőssége van. Nem ezt a kérdést teszi föl, hanem azt gondolja, hogy a legfontosabb, hogy az LMP civil, helyesebben a jelenlegi pártstruktúrán kívül álló maradjon, hiszen így léphet föl hitelesen a magyar politika megújítójaként.

Ha a fennálló helyzetben elfogadnák, hogy a két oldal szereplőinek nem egyforma a felelőssége a köztársaság romlásában, akkor elkerülhetetlenné válna, különösen a jelenlegi választási rendszerben, hogy intézményesen együttműködjenek azokkal az erőkkel, amelyeknek a morális felelősségét kisebbnek ítélik. Egy párt részéről ez lenne az értékei képviselete érdekében megvalósított racionális cselekvés. De az LMP-nek fontosabb volt az identitása megőrzése, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben kívülállónak mutatkozzon. Ezt egy civil szervezet esetében értékracionális cselekvésként el tudom fogadni. De a pártok nem értékracionálisan cselekszenek, hanem célracionálisan, ami Max Weber-i értelemben ugye azt jelenti, hogy számolnak döntéseik következményeivel is.

Például azzal, hogy ha valamennyien önállóan indulnak el a 106 körzetben, akkor a Fidesz nyer. Egy párt szerintem nem teheti meg azt, hogy azt mondja, engem ez nem érdekel, mert egykor Bajnai ellenzékeként jöttem létre. Megjegyzem, hogy az az Elek István, aki a leginkább ódzkodott attól, hogy az LMP-t baloldali pártként határozzuk meg, egyben az MSZP-vel való együttműködés szószólója volt, amint ez publicisztikáiból kiviláglik. Rauschenberger Péter szintén. Ő azért utasította el, hogy az LMP baloldali pártként értelmezze magát, miközben ő maga baloldali meggyőződésű ember, merthogy eredetileg nem ebben állapodtunk meg.”