Nő-e a nő?

„E sorok írói sem kvótanőkké kívánunk válni, hanem azért foglalunk állást a kérdésben, mert a nők részvételének fenti, rémisztően alacsony száma annak tanúbizonysága, hogy a magyar politikai osztályban az esélyegyenlőség csak szavakban létezik. Teljesen egyetértünk Varga Dórával, amikor ezen lap hasábján (A nők helye, 2013. október 29.) azt írta, hogy ha a magyar törvényhozásban nem nagyítóval kellene keresni a nőket, hanem társadalmi szerepüknek megfelelő képviselői súllyal bírnának, akkor szinte bizonyosan nem fogadna el a testület olyan intézkedéseket, amelyek három gyereket »szabnak meg« ahhoz, hogy egy nő a művi meddőség mellett dönthessen, és nem indulnának esélyegyenlőségnek álcázva abortuszellenes kampányok.

De mondhatnánk akár azt is, hogy ebben az esetben nem magánvádas ügy lenne a családon belüli erőszak, bölcsődeprogramok pedig nemcsak álmainkban, hanem a valóságban is zajlanának. S minden bizonnyal kevesebbszer fordulna elő az, hogy – a családon belüli erőszakról szóló törvény parlamenti vitájában – fideszes honatyák a konyhatündér és a gyerekgyár szintjére degradálnának nőket. Amilyen pozícióból ma egyes országgyűlési képviselők beszélnek, onnan nézve néha a nők szavazati joga is ultrafeminizmusnak tetszik.

A női kvóta melletti állásfoglalásunkkal nem akarjuk azt állítani, hogy a nők számának növekedésével egyszeriben majd megváltozik a militáns, egymással izmozó macsó hangnem a politikában. Ez egy folyamat, de láthatóan az elmúlt 23 évben ez a hangnem nemhogy szervesen nem kopott ki, hanem ott tartunk, hogy nőverő politikust szinte büntetőjogi ágyúval sem lehet arra rávenni, hogy Btk.-s tényállásokat kimerítő tettei után mielőbb lemondjon képviselői mandátumáról vagy polgármesteri tisztségéről, hiszen méltatlanná vált a közösség képviseletére.

Azt sem állítjuk – bár számos külföldi kutatás ezt bizonyítja –, hogy a nők számának növekedésével egyszer csak csökken majd a korrupció, nő a GDP. Tudjuk, hogy hol élünk – szeretünk is itt élni –, és tisztában vagyunk azzal, hogy évtizedes kulturális beidegződéseken csak lassan és a realitásokat szem előtt tartva – de azokat nem öröknek és igaznak elfogadva – lehet változtatni. A kvóta viszont nem a harrachi, már-már nemi osztályharcként vizionált eszköz, hanem a lehetőségek egyenlőségének biztosítéka. A kvóta a megvalósított esélyegyenlőség eszköze, a demokrácia, a politika és a képviselet tartalmi deficitjeit leküzdő eszköz.”