„Kis János cikke olyan olvasókat feltételez, akik elsőre egyszerűen a jobboldalt tennék felelőssé a köztársaság lerombolásáért. Közelebbről azt a jobboldali politikai gondolkodást, amelyik ellentétes a köztársaságnak a különböző világnézetű és politikai meggyőződésű polgárok közös otthonaként és erkölcsi közösségeként felfogott eszményével, mégpedig azért, mert valójában ezt az eszményt – mint vértelen liberális konstrukciót – semmibe veszi. Helyette egy szubsztantívnak vélt, etnikai-kulturális-erkölcsi-spirituális-mitikus nemzetfogalomra hivatkozva tart igényt az ország irányítására mint természetes jussára, egyszerűen azért, mert a nemzetet önmagával azonosítja. A cikk azokhoz szól, akik úgy vélik, egyszerűen ez a jobboldali politikai világkép gyűrte maga alá a köztársaságot, és arra keresik a választ, hogy ez hogyan történhetett meg.
Kis szerint ez a múzeumba való, a Horthy-korszakból jól ismert jobboldali világkép nem kerülhette volna el, hogy a demokratikus verseny körülményei között átalakuljon, modernizálódjon, kényszerűen alkalmazkodjon a köztársaság követelményeihez, ha nem lett volna a baloldal politikai világképe is anakronisztikus. Ez az anakronizmus abban áll, hogy a baloldal sem a különböző politikai nézetű polgárok közös műveként látja a köztársaságot, hanem tulajdonképpen a kádári konszolidáció, illetve a késő Kádár-kor reformjainak logikus folytatásaként, kiteljesedéseként. Ha jól értem, innentől már csak egy lépés a nácizmusnak a második világháborúban történt legyőzésétől az utolsó pártállami parlament által elfogadott alkotmány alapján felálló demokráciáig egyívű, szerves evolúcióként elgondolni az ország történetét, amelyben voltak ugyan kilengések (amelyek miatt önkritikát gyakorlunk, elvtársak) és sajnálatos események (amelyekről nincs mit mondanunk, elvtársak), de lényegében a szép új világ a baloldal győzelme a jobboldal régi világa felett.
A szerző ezeket a világképeket az egyik illetve másik oldal vezető pártjához közeli értelmiségi közegeknek tulajdonítja, egy jóval tágabb körnek tehát, mint az egyik és másik oldalon politikai tisztséget viselők köre, de sokkal szűkebbnek, mint az akár tartósan az egyik vagy másik oldalra szavazóké. Ezek a szellemi közegek Kis szerint folytonosak az első világháború végétől 1989-ig tartó »rövid huszadik század« Magyarországának egymással szakadatlanul hadban álló jobb- és baloldalával. A folytonosság egyrészt a diskurzusok, érvek és mitológiák folytonosságában, másrészt a múlthoz, természetesen csak a saját oldal múltjához való apologetikus viszonyban áll, a másik oldaltól elszenvedett sérelmek szüntelen napirenden tartása mellett. A két, egymáshoz tökéletesen illeszkedő, kölcsönösen kirekesztő világképp paradox módon szimbiotikus viszonyban volt egymással a harmadik köztársaság két évtizede alatt. Szimbiotikus kapcsolatuk lényege az volt, hogy a két anakronizmus kölcsönösen megvédte egymást attól a korrigáló hatástól, amelyet a demokratikus körülmények egyébként kifejtettek volna rájuk. A két fél kölcsönösen igazolta egymás balsejtelmeit, ezzel igazolást adott egymásnak a demokratikus politikai közösség fennmaradásával összeegyeztethetetlen attitűdhöz és magatartáshoz, ami végül megsemmisítette a közösséget.