Rezsiharc, Orbán új kádári alkuja

„Orbán Viktor természetesen nem Kádár János reinkarnációja: ha nincs kampányidőszak, nem próbál hozzáprolisodni a népéhez, nem beszél krumplilevesről, eddigi lépéseiből pedig nyilvánvaló, hogy nem tud sakkozni. A politizálásának központi elemévé avanzsált »rezsiharccal« azonban lényegében új kádári alkut kínál a jónépnek (de nevezhetjük akár új »társadalmi szerződésnek« is): ti elfogadjátok a párt vezető szerepét; elfogadjátok, hogy az idő hiánya miatt nem egymás után, hanem egyszerre zajlik a megtorlás és a konszolidáció időszaka; elfogadjátok, hogy ki kell raknunk a posztkomcsikat a helyeikről; elfogadjátok, hogy nyíltan, a látszatra sem ügyelve helyezzük el kádereinket minden elképzelhető poszton, ők kapják a földeket és a trafikokat, ők nyernek a közbeszerzéseinken – cserébe viszont kaptok egyfajta szociális biztonságot. Alacsonyabb közüzemi számlákat. A gyarapodás, a fogyasztás esélyét. A verseny kiiktatását, helyette »a kipróbált emberek mögötti érzelmi egységet« (Fónagy J.). Az európai és pláne a világpiacon való megmérettetés alóli mentességet. 13. havi nyugdíjat.

Ha nem mondtuk volna, van egy lényeges különbség a kádári és az orbáni alkuajánlat között: az előbbi esetben sokan hihették: van rá pénz (nem volt, illetve volt, de külföldi), az utóbbira már látványosan nincs. A gazdaság növekedése ugyanis osztályellenség lett, amit hamarosan teljesen leküzdenek, az első csatákat már megnyerték. Ezek az emberek már az unokáink pénzét költenék, miközben nemhogy azt nem tudják megmondani, ki és miből fogja működtetni a közműveket, de még azt sem, miből lesz Önnek tíz év múlva nyugdíja, és lesz-e majd ápolónő abban a kórházban, ahol Ön meg fog halni.”