„Melyik közgazdaságtani irányzathoz sorolja magát?
Nehéz megmondani. Leginkább az ordoliberalizmus áll hozzám közel; ebből nőtt ki a szociális piacgazdaság elmélete. Van kapcsolódása az intézményi közgazdaságtanhoz és van köze a kontinentális viszonyokhoz. Az ordoliberális iskolát jól megismertem, amikor Németországban voltam ösztöndíjjal ’88-89-ben, az Alexander von Humboldt Alapítvány jóvoltából. Az elméletnek fontos üzenetei lettek volna azzal kapcsolatban, hogy hogy kell csinálni a rendszerváltozást. Ezzel szemben nálunk az amerikai tanszéki közgazdaságtant próbálták bevezetni, ami szükségszerűen kudarcot vallott. Az ordoliberalizmus intézményi irányzat, tehát van benne jelentősége a politikai-intézményi kereteknek. Nem gondolja azt, hogy a közjó nélkül az egyéni érdek bárhova vezetne. Persze az ordoliberalizmus mélyen kötődik Németországhoz, s ezen túl kell lépni – így született meg az új politikai gazdaságtan, ami figyelembe veszi a globális pénzpiacot, szegénységet, fenntarthatóságot, de az ordoliberalizmus alapvonásaiban ma is érvényes.
Mivel foglalkozik mostanában?
Nemrég adtam le egy új könyv kéziratát, a címe: Európai közgazdaságtan. Azt vizsgálom benne, miként kellene végiggondolni azt a válság miatt, ami közgazdaságtan címén folyik a vezető folyóiratokban és egyetemeken, s hogy milyen újítások lennének szükségesek. Az első része a közgazdaságtannal foglalkozik, a második része a szociális piacgazdasággal. Például vizsgálom, hogy a szociális piacgazdaság elmélete hogy viszonyul a német gyakorlathoz – elég távol volt tőle 2004-5-ig, mivel a német gyakorlat sokkal szociáldemokratább, sokkal inkább beavatkozott az állam és sokkal több jövedelmet osztott újra, mint ahogy a szociális piacgazdaság elmélete jónak tartja. Azóta közeledtek a németek a szociális piacgazdasághoz, nem véletlen, hogy olyan jól vészelték át a válságot. A könyvben azt is vizsgálom, hogy miként lehet ezt értelmezni, kinek mit üzen a szociális piacgazdaság elmélete. Körülbelül ugyanarra jutottam, mint XVI. Benedek a Caritas in veritate enciklikában, hogy ez jobb modell, mint az amerikai, a kínai, az iráni, szóval jobb a többi alternatívánál. A harmadik rész a rendszerváltás megítélésével foglalkozik, a negyedik rész pedig azt vizsgálja, a rendszerváltás közgazdaságtani kutatása milyen tanulságokkal szolgált eddig. Emellett nemrég publikáltam egy cikket Németországban az elmúlt három év magyar gazdaságpolitikájáról, és nemsokára a lengyeleknél lesz egy konferencia a gazdasági növekedés kérdéséről. Európa elakadt, s erre számos tankönyv azt a magyarázatot adja, hogy elértük azt e fejlettséget, hogy már alig lehet növekedni, miközben Európa jelentős része nyilvánvalóan nem ért el ilyen szintet. Magyarország is beért az EU kikötőjébe, de ez nem annyira biztonságos kikötő. Olyan átalakulások sorozata megy végbe, amelyek ellentmondanak számos uniós alapelvnek, például a szubszidiaritás elvének, amit a katolikus egyháztól vett át az EU.
Elkerülhető lett volna a világválság?
Válság volt és lesz is, a hatása csökkenthető, de nem kerülhető el. 2008-ban nem történt semmi szokatlan. Kellemetlen, hogy bekövetkezett, mert mindenki azt hitte, hogy több gazdasági világválság nem lesz, mivel 1929 óta nem volt. De szerintem nem kerülhető el. Csúnya dolog a tengeribetegség, de navigare necesse est, hajózni kell, és akkor kalkulálni kell a tengeribetegséggel is. Jó hajóra és kapitányra van szükség. A válságot nem lehet kizárni vagy előre jelezni, de a következményeket lehet tompítani, ha hagyják, hogy kiessenek a rendszerből azok, akik a legnagyobbat lőtték mellé. Ha kimentünk minden bankot a felelősök közül, akkor nem gyógyítjuk az üszkös sebet.”
