Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Ezúttal Szíriában készülnek a katonai beavatkozásra. Nem tudnak ugyanis megbékélni azzal, hogy Bassár el-Aszad hatalmát az ellenzék képtelen megdönteni.
„A világ joggal háborodik fel a gáztól megfulladt halottak százai láttán, csakhogy finoman szólva sem egyértelmű, melyik fél is használt vegyi fegyvert. Bár a nyugati politikusok többsége láthatóan készpénznek veszi az ellenzéknek a kormányoldalt felelőssé tevő bejelentését, egyáltalán nem logikus, hogy Damaszkusz akkor vetemedjen ilyen lépésre, amikor katonai sikereket ér el, ráadásul az ENSZ épp e kérdést vizsgáló ellenőrei az országba érkeznek. Nem áll távol ugyanakkor Aszad iszlamista ellenfeleitől sem, hogy ilyen cinikus módon provokálják ki a számukra feltehetően a patthelyzetből kiutat jelentő nemzetközi beavatkozást. A csupán egy ilyen okra váró keményvonalasokat azonban nem érdeklik az effajta fejtegetések. Mintha eleve eldöntötték volna, hogy Aszadot el kell távolítani, s az idevezető úton a cél bármilyen eszközt szentesít. (...)
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a világnak ölbe tett kézzel kell néznie diktátorok országlását vagy éppen polgárháborúk tombolását, ám a változások siettetése a belső előfeltételek megléte nélkül csak káoszhoz vezet, ráadásul a mégannyira jobb, igazságosabb új rend legitimitását gyengíti, ha a jogot megkerülve, a nagyhatalmak érdekeinek megfelelően születik meg. Annak pedig végképp nincs értelme, ha a véres átalakulásból ráadásul olyan erők kerülnek ki győztesen, amelyek szintén csak az abszolút hatalomban tudnak gondolkozni. Éppen ezért indokolt a megfontoltság Szíriában is, ahol a diktatúra ellen folyó harcra ráadásul rátelepszik a vallási szembenállás, sőt az ország még a regionális és globális hatalmak érdekütközésének színterévé is vált.”