„Újra feljelentettek, igen, a faluból, a cigányok közül. Sokadjára. Hogy szerintük nem jól csinálom. Most a vád az volt, hogy az alapítványunk kizsákmányolja az önkénteseket. A logikai bukfenc nem zavart senkit... hogy ugye az önkéntesség azt jelenti, nincs kényszer... és a kizsákmányolás alanyául meg ugye önkéntesen nem szoktak jelentkezni. (...)
Újra és újra mondjuk: nem kötelező a velünk való együttműködés. De aki segít nekünk, hogy legyen termés a közösségi kertben (amit szétosztunk a benne dolgozók között), vagy legyen biobrikett nekik a téli időszakra, akik jönnek a különféle programokra, bekapcsolódnak a kézműves projektbe, a gyerekeiket küldik a fejlesztő foglalkozásokra, korrepetálásokra, a felnőttek eljönnek a közösségi rendezvényekre, szóval, akik segítenek abban, hogy közösség legyen, élhetőbb falu legyen, ők számíthatnak ránk, amiben csak lehet.
De páran még mindig nem értik, hogy a »nekem jár« elvet épp a közösség azon része vetette el, akik körülöttünk csoportosulnak. Akik akarják, hogy jobb legyen. Velünk együtt. (...)
A tudatlanság, az önös érdekek, a hatalomvágy táplálják a feljelentőket. Mert ők akarnak szabályokat hozni. Az ő érdekeiknek megfelelően. Aminek a lényege, hogy ők kapjanak mindent. Erőfeszítés nélkül. És a többi nyomorultnak is ők szabjanak feltételeket. Nemrég, a rendőrség segítségével sikerült egy határvonalat kihangosítani. Amit ők sem léphetnek át. Akik a törvényeken kívül élnek. Akkor azt hittem, mindenki megértette. De úgy látszik, nem.”