A nemzet kalapácsa

„Klinghammer már nem emlékszik rá, de írni-olvasni bizony humán szakokon végzett nénik és bácsik tanították, ahogyan számolni és rajzolni is. Őket tanároknak hívják, azon az egyetemen (is) képzik őket, ahol méltóztatott rektornak lenni. Bár az idegen nyelvű publikációk száma kevés, de talán sikerült néhány térképészeti alapművet idegen nyelven is elolvasnia a tanár úrnak, ehhez pedig bizony idegennyelv-oktatókra volt szüksége. Később, mikor az egyetemen tanársegédként munkába állt, talán még munkaszerződést is kötött – ezt jogászok készítették –, szintén ott (is) végeztek, ahol államtitkár úrnak később oly fényes karriert tetszett befutni.

Segítek tovább: a vállalatokat jellemzően pénzügyi vagy egyéb gazdasági ismeretekkel rendelkező emberek vezetik – ők is a társadalomtudományok egyikének értékteremtés nélküli fertőjében fetrengtek egyetemi éveik alatt –, Pesten ezt közgáznak (ma: Corvinus) hívják, itt most épp a lift nem megy, mert államtitkár úr áldásos tevékenysége nyomán nincs rá pénz. Itt végeznek a marketingesek, a logisztikusok – ők azok, akik híressé tettek olyan vállalatokat, mint a Coca Cola vagy a Toyota, és itt végeznek a bankárok, akik hitelt adnak.

A műszaki úriemberek és asszonyok is fontosak, de ma azt, amire államtitkár úr gondol, elsősorban robotok végzik. Ezt nem sejti főnöke, a miniszterelnök sem. Ha nem csak a gátakon töltené idejét, hanem tényleg elmenne az Audi-gyárba, rengeteg ilyen robotot látna. De az üzleti értékteremtés nem a robotok műve, mert a robotok – amelyeket persze műszaki végzettségű szakemberek terveznek – nem értéket teremtenek, hanem hatékonyságot növelnek. Éppen úgy, mint a számítógépek, meg a műtrágya, meg a traktor, még sok minden, melyet műszaki és természettudományos végzettséggel rendelkező, nagyszerű emberek terveznek, készítenek. Néha fel- és megtalálnak valami újdonságot, ám értéket nem elsősorban ők teremtenek.”