„Honnan kapta az inspirációt a 2008 után átalakult Krétakör programjának kidolgozásához?
2008-ban már teljesen egyértelműen látszott, hogy Magyarország lejtőn van. Nem a gazdasági válság, hanem a társadalom mentális állapota miatt. Az ország belülről esett szét, mert szétesett a struktúrája. Sem a demokratikus, sem a szakmai protokoll, sem a szolidaritás, sem az érdekképviselet nem működött már megfelelően. Még annyira sem, mint 1990 és 2000 között. Úgy éreztem, hogy ezek között a körülmények között nem elégséges a rohadás képeivel szórakoztatni az egyre deprimáltabb értelmiséget. Bár még nem tudtam pontosan merre, de mindenképpen ki akartam lépni a »bujtogató« kényelmes szerepéből. Nagyobb felelősséget akartam vállalni a közösség ügyeiben. Ennyit tudtam, ez inspirált.
Egy kampányfilmben azt mondta, a kreativitás nem művészi hajlam kérdése, hanem az emberi élet minőségének alapvető tényezője. Miért van szüksége egy társadalomnak kreativitásra?
Elsősorban az egyénnek van szüksége kreativitásra. Azért, mert különben felemészti a mindannyiunkban ott bujkáló önsajnálat. A kreativitást nem tanuljunk, legfeljebb elfelejtjük, ha nem engedik, hogy éljünk vele, ha nem engedik, hogy magunk oldhassuk meg a problémáinkat. Társadalmi szinten a kreativitás hiányát könnyebb észrevenni, mint annak létezését. Magyarország ma arról híres, hogy sorra dőlnek be a polgárok vállalkozásai. Ez baj. Mert vagy arról van szó, hogy a magyar emberek nem elég kreatívak, vagy arról, hogy a környezet nem megfelelő a kreatív emberek számára. Roppant sajnálatosnak tartom, hogy miközben a kormányunk immáron harmadik éve hirdeti kreatívabbnál kreatívabb megoldásait, maguk a polgárok kénytelenek fülüket-farkukat behúzva igazodni. Szerintem nem az a kérdés, hogy miért van szüksége egy társadalomnak a kreativitásra, hanem, az, hogy kinek jó az, ha egy társadalom önsajnálatba menekül.”