Szívünkhöz nőtt ünnep

„Nemzeti ünnepen az ember vagy emelt fővel emlékezik, vagy randalíroz. Aki botránykeltésre használja fel ezt a napot, annak az évforduló egy bolhapiszoknyit sem számít. A József Attila-i, zsoltáros gyökerű »emeljétek föl szívünket« csak azokban válik vággyá, akiknek a múlt nem unalmas tabló, de nem is ürügy a zajos murira. »Lesz Milla-tüntetés március 15-én, gyere el, ünnepeljünk együtt!« Így szervezi közönségét egy baloldaliságát a kormánybuktatásban és a rezsiemelés bátor támogatásában megvalósító csoport. Vajon hogyan tervezik a tüntetve ünneplést? Egy órakor Himnuszt énekelnek, fél háromkor meg »kurvaországoznak«? Petőfiznek, orbánoznak, ahogy jön. Az idén március közepén vajon lesz-e kerítésmászás utóvizsga módra? Diktatúrás molinózás Vadai Ágnesbe csomagolva? S vajon figyel-e a magyar értelmiség harminc megmondóemberére, akik arra szólítják fel az ellenzék vezetőit, tegyenek meg mindent, hogy a nemzeti ünnep a demokratikus ellenzék közös, »erőt, bátorságot és büszkeséget sugárzó eseménye legyen«? Egy naiv kérdés: a nemzeti ünnep nem a nemzeté? Mikor jött divatba, hogy az ellenzék kisajátítsa azt magának? Ők csak részei a nemzetnek, az országnak. Fontosak, amennyire azzá teszik magukat, és felelősek minden megnyilvánulásukért idehaza és külföldön egyaránt.”