Rosszabbul élünk, mint 20 éve?

Mi az, hogy rosszabbul élünk? Miért beszél ön többes számbab? Én és a tágabb ismerőseim mind jobban élünk. Válság akkor volt, amikor ész nélkül adták a hiteleket a kormányoknak, önkormányzatoknak, embereknek - fedezet sehol - az volt a válság. A rendes menet most van, csak nem lehet fedezetlen hitelekhez jutni, amit a büdös életben nem tudnak vissza fizetni. A politikusok azért vannak, hogy megvédjék a választókat - Pl. megvédjék a bankoktól. A 29-es világválságot is a bankok okozták, (kölcsönből lehetett részvényt venni) A mi kormányaink nem védték meg az országot a kapzsi - minden aljasságra(deviza hitel) képes bankoktól. Meg érdemlik a társadalom megvetését.

Hogy ez nem hibás rendszer ? Dehogynem. Egy régebbi kommentem: 2012. november 12. Európai Unió Bizonyos értelemben, hasonló folyamatok játszódtak le az EU-ban az bővítések során. A bajban levő régiókat eltérő folyamatok miatt érdemes külön tárgyalni. A Dél-európai országok csatlakozásakor - globalizáció és a válság még el sem kezdődött – az EU komoly erőfeszítéseket tett az országok és elmaradottabb régiók felzárkóztatására. (Utak, infrastuktúra fejlesztése) Termelő kapacitásaik, amelyek versenyképesek voltak megmaradtak, de a gazdaságuk jelentős tényezője volt az idegenforgalom, amelynek jövedelmezősége nagyban függ a vendégek tömegeinek fizetőképességétől. Ez az első csapást a német újraegyesítéssel szenvedte el (a legendás Nyugatnémet életszínvonal a keleti országrész több ezer Md-ra rugó konszolidálásával esett), később a válság további érvágást jelentett ezen a vásárlóerőn. (A családok nyilvánvalóan először a nyaralásra költött összegeken igyekeznek spórolni, illetve akinek erre már nem futja, az nem megy nyaralni .) Az Amerikai pénzügyi válságot követő bank konszolidáció pedig katasztrofálisan megemelte ezeknek az államoknak az adósság állományát. (Európai méretekben 4500-5000 Md eurót költöttek bankkonszolidációra.) A pénzvilág, bankok erre a kamatok mértéktelen emelésével válaszoltak. (Ezek a többlet pénzek egyrészt Amerikába vándoroltak, másrészt a centrum országok ezekkel a többletpénzekkel biztosították a saját országukban – a gazdaságnak elengedhetetlen – kitermelhető kamatszintek megtartását.) Ezek a kamatok minden megszorítás ellenére kitermelhetetlenek, sőt miután a megszorítások a fizetőképes keresletet drámaian csökkentik, a magas kamatokkal együtt ezek a tényezők a gazdaságukat súlyos resszeszióba döntötte. Ez pedig egy önmagát erősítő spirál. Keletközép-Európa ügye más. Itt a százszázalékos állami tulajdon lebontása, illetve ennek a lebontásnak a módja okoz gondokat. A gondok nagysága jól láthatóan attól függ, hogy termelő kapacitásaikból mennyit sikerült megőrizni, illetve ezeknek az EU csatlakozás alku folyamatában, milyen versenyfeltételeket sikerült biztosítani. Most látszik igazán, hogy a lengyelek és a csehek kemény tárgyalások során kialakított alkui mennyire hasznosak voltak. Bár kezdetben nehezebben indultak, (ne felejtsük a nagyképű lesajnáló nyilatkozatokat bizonyos körök részéről) termelőkapacitásaik, feldolgozó iparuk életképes részének megtartásával, mezőgazdaságuk versenyhátrányainak csökkentésével lényegesen jobb helyzetben vannak. ******************************************** Nálunk a nép vágyálmaiban a rendszerváltástól, a nyugat-európai szociális piacgazdaság életszínvonalát és szabadságát várta. A világ azonban közben megváltozott, a multinacionális vállalatok vezetése és irányítása a pénzemberek kezében került és az addig ismert álláspontjuk és viselkedésük alapjaiban változott meg. Az EU pedig elsősorban és messzemenően a saját érdekei érvényesítését tartotta szem előtt, az újonnan csatlakozott periféria országaival szemben. (Egy közeli hozzátartozóm a 70-es években egy multinál járt. Több vezetővel tárgyalt és – miután a fél iparágat ismerte – szóba került a valamikori magyarországi gyáruk megbecsült (és számon tartott) alkalmazottainak a sorsa. Amikor valakiről kiderült, hogy meghalt, az igazgató behívatta az illetékest és letolta, hogy erről miért nem tudnak. Utasította, hogy azonnal utaljanak ki segélyt a családjának. Nos ehhez képest 90 után megvásároltak egy rentábilisan működő nagy vállalatot - pusztán piacszerzési célból - amelyet 2 éven belül lényegében bezártak, több ezer dolgozóját pedig szélnek eresztették. A vállalat gépeiből pedig a másfélszeresét árulták ki, mint amennyit a vállalatért fizettek. Ennyi maradt a valamikori szociális gondolkodásukból.) Vezetőink naivitásból, kényszerek és zsarolások hatására, puszta gazemberségből és nyerészkedésből a valamikori állami tulajdon lebontását úgy végezték, hogy a vállalatokat úgynevezett szakmai befektetőknek adták el, méghozzá dömping áron (a túlkínálat miatt illetve a sietség okán). Ezek a befektetők értelemszerűen a konkurenciát képező termelőegységeket bezárták, hazai és nemzetközi piacaikat átvették. Itt végig lehetne menni a nemzetgazdaság különböző ágain. Az általunk feltőkésített bankok, gép és híradástechnikai ipar, építőanyag ipar, stb. stb. De az élelmiszer ipar és mezőgazdasági feldolgozó ipar felszámolása, a mezőgazdaság számára az EU által diktált hátrányos versenyfeltételekkel párosítva, az ország egyik legfontosabb komparatív előnyével rendelkező ágazatát lehetetlenítette el. A kereskedelem privatizációja pedig szabad utat engedett a nyugati – ott eladhatatlan árúk – magyarországi értékesítésének, kiszorítva az ily módon drága magyar termékeket. Ezt fejelték meg a közszolgáltatások eladásával, ami az ezeknek beszállító maradék magyar ipar felszámolását eredményezte (a vevő a továbbiakban a saját beszállítóitól vásárolt.) A következmények: A termelés Magyarországon lényegében megszűnt. Létesült néhány zöld mezős termelő beruházás, amely fontos, a magyar GDP döntő hányadát adja, de messze nem elégséges. Az iparból (termelésből) felszabaduló munkanélküli tömegek az államigazgatásban, a kereskedelemben és a szolgáltató ágazatokban próbáltak munkát és megélhetést találni (az elő és rokkant nyugdíjakat nem is említve). Ez egyéni túlélési technikának kiváló, de országos, nemzetgazdasági szinten katasztrófa. A pénz ugyanis belül forog, külső forrás (a termékek ellenértéke) nem érkezik az országba, sőt a kereskedelem révén (külső termékek behozatala) inkább távozik. Mindezt megfejelik a bankok magas kamatai, amelyet a lakósságnak és a hazai vállalati szektornak számolnak fel (lehetetlenné téve azok fejlődését és likvid finanszírozását) és amely pénzek szintén távoztak az országból, mint ahogyan az itt megtelepülő cégek nyereségei is, nagyon egyszerű könyvelési technikákkal. Ugyanez a helyzet a túlméretezett nagy beruházásainkat végző idegen vállalkozásokkal, ha egyéb kárt nem okoznak (kifizetetlen csődbe ment alvállalkozók tömegei). Tisztelet a kivételnek. (Hogy majd pénzügyi, meg kereskedelmi elosztó központ leszünk ? Néhányan jól élnének belőle, de az ország továbbra is éhen döglene. Ugyan….) Ezt egy ideig kompenzálták a privatizációs bevételek és amikor ezek eladható értékek híján elapadtak, a hatalmas arányú hitelfelvételek. Természetes következmény az általános elszegényedés, a nagy ellátó rendszerek katasztrofális állapota az elégtelen pénzügyi ellátás okán. Nos mit lehet itt tenni ? Először is le kell számolni, a szociális piacgazdaság nyújtotta életszínvonal álmával (legalábbis nagyon hosszú időre). Itt már a túlélés a tét, nem a meggazdagodás. Tőkénk nincs, csak adósságunk, ezért saját beruházásokat nem vagy alig tudunk indítani. Minden eszközzel elő kell segítenünk, hogy mások nálunk termeltessenek, nálunk ruházzanak be. Ugyanakkor a nem termelő, az általunk létrehozott infrastrukturát működtető és ezen keresztül a pénzünket szívó pld. Közszolgáltatási területeket vissza kell szereznünk. A pénzek mozgását és főleg kiáramlását meg kell adóztatnunk. Ha valamennyire is összeszedjük magunkat, újból létre kell hoznunk az élelmiszer és mezőgazdasági feldolgozó iparunkat, hogy mezőgazdasági termékeinket ne alapanyagként, fillérekért kelljen eladnunk. Segítségre ne számítsunk. Minden fillér ami itt marad, minden amit mi állítunk elő, az mások életlehetőségeit csökkenti, nekik konkurenciát jelent és elmaradt jövedelmet. Kenyér harc ez a javából és biztosak lehetünk benne, hogy törekvéseinket ott akadályozzák ahol tudják (a mancstól a kvóta rendszerig és a pénzügyi rendszerük segítségével, céljaik kiszolgálóinak nyakunkba ültetésével), mert nyilvánvalóan a felállított státuszkó fenntartásában érdekeltek. (Közös központi adók ? Hogy a fenébe álljunk akkor egyszer talpra. Talán a közös teherviselésért, de anélkül… Stb.) Visszatérve az EU-hoz. A válságot a kamatok letörése, maximálása nélkül lehetetlen megoldani. Nem százmilliárdos segélyeket kell a görögöknek adni az adófizetők pénzéből, amelyek azután a görög társadalom kizsigerelésének árával együtt a német francia és amerikai bankárok zsebében landol, hanem tisztességes kamat feltételeket kell biztosítani. (Azon a szinten, a valóban felvett hiteleiket simán fizetni tudnák.) Természetesen ez súlyos politikai döntéseket igényelne – elsősorban a németektől - akik érthető módon irtóznak a konfliktusoktól. Ha lépnének, a pénzügyi körök igencsak összehúznák a szemöldöküket. (Az oroszokkal való összefogásról nem is beszélve. Anyag + technológia.) A váltás minden kockázatát Németország viselné, miközben ő nyerné a leglevesebbet. Nincs kényszerítő erő. Ráadásul Németország felismerve a politikai és pénzügyi rendszer lényegét, ahhoz kitűnően alkalmazkodott, azt a saját hasznára fordította. Lényegében a mások tönkretétele árán biztosítja saját polgárainak, hogy dolgozhassanak magukért és az országukért, biztosítja a fejlődés lehetőségét. Viszont, ha teljesen tönkre megy a periféria, akkor hosszútávon a német kereskedelmi aktívummal mi lesz ? Ki tudja az árúikat megvenni ? A Sorosféle megoldásba – a szar szétkenésébe – persze nem akaródzik nekik bele menni, vagyis eszük ágában nincs változatlan feltételek mellett a nyakukba venni az ilyen kamatokkal terhelt adóssághegyet, amely idővel őket is fojtogatná. Egyelőre az marad, hogy mindenki megpróbál a saját lehetőségei szerint lavírozni, mert a valódi megoldás a pénz és hatalmi érdekek miatt lehetetlen.

Csak azokban az országokban nevezhető kiegyensúlyozottnak a kapitalista rendszer, amelyekben 'természetes' fejlődés során, tehát a kistermelésből fokozatosan alakult ki.

Azt hiszem, én ezt a pasit akarom pénzügyminiszternek.