„Most először kell igazán szembenézni az új helyzettel: a radikális – mindenekelőtt a marxista – elmélet csakugyan nem a mozgalom elmélete többé, mivelhogy a mozgalom („a világ”, azaz a kapitalizmus megváltoztatására irányuló mozgalom) nem olyan módon szerveződik, hogy lehessen elmélete. (Efelől persze még lehetnek, vannak is gondolatai.) Ahhoz, hogy valamely embercsoport dönthessen programok, elméletek, politikák között, a döntéshez módszerének kell lennie, a módszert – a játékszabályokat – pedig szintén valamilyen módszerrel kell elfogadni (nem föltétlenül a szabad viták utáni többségi döntéssel, amint ez többnyire szokásos, de azért valamilyen módszerrel), ehhöz tudni kell, hogy ki tartozik a csoporthoz, és ki nem, meg kell állapodni benne, hogy a döntés kötelezi-e a döntéshozókat, s vajon kötelezi-e azokat, akik nem értenek vele egyet. Ma is vannak művek, amelyeknek befolyásuk van a mozgalomban (pl. Hardt és Negri trilógiájának, David Harvey írásainak a neoliberalizmusról és a válságról, Mike Davis szociológiai esszéinek, Naomi Klein publicisztikáinak stb.), de nem lehet állítani, hogy ezek az alkotások kifejezik, képviselik, megjelenítik a mozgalmat, ahogyan valamikor Engels, Bebel, Kautsky, Lenin, Trockij, Rosa Luxemburg, Otto Bauer, Buharin – vagy akár Castoriadis, Marcuse, Debord, Dutschke, Krahl – stratégiai és elméleti tanulmányai tették. Az elmélet és a gyakorlat között a Párt közvetít, mondta a forradalmár Lukács az 1920-as években.
Még ha hinne is ebben valaki, ilyen szerepre törekvő párt már régen nincs (s mivel minden szabály alól van kivétel, említsük meg ellenpéldaként a sok tekintetben kiváló neotrockistákat). Mindenesetre a közvetítő hiányzik. Így a radikális elmélet épp úgy ki van szolgáltatva a recepció (befogadás) szokásos szociológiai meghatározottságainak, mint bármi más (bár elterjedésében föltűnő a radikális hálózatok, internetes közösségek multiplikátor-hatása). A múltból itt ragadt néhány formai elem: vannak, teszem azt, irányzatokat megtestesítő (nem akadémiai és nem üzleti) radikális folyóiratok. Remélem, meg is maradnak, de tudni kell, hogy ilyesmi már csak a baloldalon (legyünk őszinték: a szélső- és ultrabaloldalon) létezik.”