A karácsony lába nyomában

2012. december 24. 12:08

A szegényes egyszerűség hiányzik ezekből a modern, hi-tech készülékekkel telepakolt karácsonyokból.

2012. december 24. 12:08
Majoros Sándor
Regénytár.hu

„Gyerekkoromban karácsony estéjén még nagy társaságok alakultak ki, ahová nemcsak a családtagok, hanem a szomszédok is becsatlakozhattak. Az emberek egydináros alapon kártyáztak – valami miatt csak ezen az estén játszottak pénzbe –, az asszonyok a sporhet körül ülve beszélgettek, mi, gyerekek meg körülöttük helytelenkedtünk. A karácsonyfa egy földdel töltött, ezüstpapírral becsomagolt, ütött-kopott fazékban ácsorgott. Csak elvétve mutatkozott rajta egy-két szaloncukor. A hangulat viszont mámorítóan meseszerű volt. Az emberek jókedvűen borozgattak, miközben a kártyalapokat tartó kezükkel nagyokat suhintgattak az asztalra, az asszonyok meg velünk, gyerekekkel perlekedtek, mert a fűtésre szánt csutkából várat építettünk a szoba közepére. Aztán, úgy tizenegy óra körül az egész társaság fölkerekedett és elindult az éjféli misére, ahol a Luca székére állva bárki megláthatta a rejtőzködő, ám ilyenkor mégis lelepleződő boszorkányokat.

Nekem leginkább ez a szegényes egyszerűség hiányzik ezekből a modern, hi-tech készülékekkel telepakolt karácsonyokból, de az is lehet, hogy csak a gyerekkorom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
staliens
2012. december 25. 21:07
http://www.kepfeltoltes.hu/view/121225/K_perny_fot__2012-12-25_-_21.01.09_www.kepfeltoltes.hu_.png
marko11
2012. december 25. 13:57
Szép! Szép karácsonyt!
dávid
2012. december 24. 20:37
megkapó leírás
ottapont
2012. december 24. 19:15
Piinszky gondolataival kívánok áldást és békességet azoknak akik szerkesztik, olvassák, urambocsá' kommenteik a mandit. :) Pilinszky János: Imádságért Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog. Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Kivétel alig. Szentjeid között talán Bach, talán Mozart. Asztalodnál Bachnak továbbra is Bach lesz a neve és Mozartnak Mozart… Mint a vándornak megérkeznie a tengerpartra, szívem és értelmem elhallgat már a távoli közelségedtől is, meghallva a végtelen intelligencia hullámverését… Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak „kéréseim”, és megtéptek a világ „kérései”. Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak „színen lenni”. A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a „zűrzavar kézikönyve”. Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre. Ha mégis kérek Tőled imámban valamit: ne vedd el tőlem, ne vedd el tőlünk a kérés nélküli imádságot. A kérés nélküli imában nemcsak én, de az egész mindenség hallgat, s hallgatnak azok is, akik – egy szinttel még mélyebben – torzsalkodnak, harcolnak, lázonganak és ítélkeznek. A nem kérő imádságban azonban, imádkozza bárki is, az egész világ térden áll a „teremtés egyességében”. Valójában minden imádság, a kérő is, messze túlmutat önmagán. Jézus kérte, hogy kérjünk, de… „mindazonáltal legyen a Te akaratod szerint”. És: „…kezedbe ajánlom lelkemet”. A kérő ima természete nem azonos a földi kéréssel, mely legtöbbször – kivéve az éhség és szomjúság szavait – valamiféle mástól szennyes. A kérő imádság, amennyiben csakugyan eljut az imádságig, szinte automatikusan veti ki magából kérései homokzsákjait, hogy végül eljuthasson abba az egyetlen magasba, ahol – mindazonáltal ne a mi kérésünk és akaratunk teljesedjék, hanem az övé. Igen, nem hiszek többé tulajdon kéréseimben. Istenben, az egyetemes békében nincs többé mit kérnünk, az egyetemes szeretetben nincs többé kire vagy mire féltékenykednünk, az egyetemes igazságba érkezve elképzelhetetlen bármiféle ítélkezés bárkivel vagy bármivel szemben. Ezért imádkozni az imádságért: bűnösök és szentek közös kiáltása itt a földön, és a kérés nélküli ima jók és gonoszak számára talán nem egyéb, mint egy pillantást vetni az asztalra, mely öröktől fogva terítve áll az atyai ház udvarán. Ennél az asztalnál – Jézus isteni ígérete szerint – nem lesz többé se ellenség, se barát, se vér szerinti rokonság, se szülő, se feleség. Mindenki mindenkije lesz mindenkinek, áthatva az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetemesen beteljesült ígéretétől. Ennél az asztalnál mindenkinek akad egy szék, s mindenki a maga eleve kijelölt, ezerszer áldott helyére kerül – annyi vita, helycsere és zűrzavar után. Forrás: Új Ember, 1979. október 7.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!