Teljesen átlátszóvá vált Magyar Péter: felfedte a baloldali elemző a legnagyobb kommunikációs trükkjeit

„Jaj lesz annak a kérdező újságírónak, aki majd Magyar Péter kormányfőt fogja kérdezni!” – jegyezte meg Nagy Attila Tibor.

Legyen világos: az, hogy Bajnai a Milla rendezvényén jelenti be a visszatérését, alapvetően kényszerlépés számára.
„Legyen világos: az, hogy Bajnai a Milla rendezvényén jelenti be a visszatérését, alapvetően kényszerlépés számára. Kizárható, hogy Bajnai egy MSZP-n kívüli politikai formáció vezetésére vágyna, miután a szocialisták nélkül nagy valószínűséggel tényleg nem váltható le a Fidesz 2014-ben, a volt kormányfő célja csak az lehet, hogy megszervezze (és vezesse) a baloldali pártok minél szélesebb választási és későbbi kormányzati együttműködését. A legkényelmesebb persze az lett volna számára, ha az MSZP tálcán kínálja számára a lehetőséget, Mesterházy Attila azonban mindmáig sikeresen védte ki, kerülte el, hogy az MSZP-ben hivatalos szinten merüljön fel a Bajnai-kérdés. Ha a volt kormányfő ebben a helyzetben túl sokáig vár, azt kockáztatja, hogy egyszerűen fel sem írják a nevét arra a papírra, amelyből végül a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltet választ.
Bajnainak előbb-utóbb be kellett tehát jelentkeznie: ám ha azt nem tudta elérni, hogy a szocialista párton belülről »kérjék fel«, keresnie kellett egy másik ugródeszkaként használható fórumot és színpadot. A lépés azonban nem csupán kényszerből született, de rettentően kockázatos is: ha a kísérlet nem sikerül, Bajnai azt megelőzően kap halálos sebet, hogy egyáltalán a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltség kérdése felmerülne. Nem csodálkoznék, ha a taktikázásban Gyurcsány Ferenc kigolyózásakor már tehetséget mutatott Mesterházy Attila valójában csak erre várt volna: azzal, hogy Bajnai a Milla színpadára kényszerül, valójában olyan támadási felületeket ad (egy olyan szervezet rendezvényen vesz részt, amelynek az MSZP-hez való viszonya finoman fogalmazva is ellentmondásos), amelyeket ügyesen támadva a szocialisták volt miniszterelnöke (a párton belül és a szavazótáborban) hatásosan amortizálható.”