A felcsinált ország

„Ne fojtsuk vissza a gúnykacajt: azoknak volt igazuk, akik – reflexből vagy töprengés után – szemberöhögték Orbán Viktort, és elmentek aláírni, hogy az ő kifejezett szándéka ellenére is inkább megtartanák a számlájukat. Ők legalább annyit elmondhatnak, hogy a leendő nyugdíjuk egy töredékének ismert a fedezete, mert a többiekéből egyelőre még ennyi sincs meg. Azok nyerték ezt az evolúciós versengést, akik nem hittek Orbánnak, akik nem vették komolyan.

A pillanat megúszása és a jövő leszarása: ez a vezérlő csillaga. Beszél ő a jövőről szívesen, ha az kell a pillanat megúszásához, már rajong a paranormális elméletekért, amelyekben van értelme a cselekedeteinek, lelkesen hisz a kinövekedésben, a fordítókorong-teóriában és a feng shuiban. De hogy valójában mi lesz itt tíz vagy húsz év múlva, az szemmel láthatóan nem érdekli. A holnapi alibi, csak az számít.

Tizenöt év alatt háromezer milliárdot kuporgattunk össze öreg napjainkra. Ennek sikerült a seggére verni pusztán azért, hogy neki ne kelljen bevallania, micsoda parasztvakítással jutott hatalomra. Mindössze százezren sejtették meg előre, hogy ennél több terve nincsen. Most felébredhetne már a többi is, és elgondolkodhatna azon, hogy amelyik néppel ezt büntetlenül meg lehet csinálni, azt Félázsiában is lenyelik az okosabb szomszédok, konkrétan az oroszok. És akkor majd menni kell megint a gumibot elé, ünnepelni könnygázban a bátor fiatalt, aki először meri kimondani, hogy ruszkik haza, és közben fogadkozni, hogy ez most tökös volt tőle, de nem kezdjük elölről az egészet, nem kezdünk hinni benne, se senki másban, hanem észnél leszünk. Okosabb lenne nekilátni már ma.”