Túlélni Trianont

„Kedves gyerekek, a mai órán megint Trianonnal foglalkozunk. Ne ijedjetek meg, nem a megszokott kesergés következik a minket ért egyedülálló sérelmek taglalásával. Többé már nem. Üljetek lazán, az ünnepélyes arckifejezésre sincs szükség. Végre felszabadítjuk magunkat. (...)

Az a bizonyos Magyarország nem az első világháború után veszett el, hanem az 1500-as években, amikor szétszakadt az ország és független államban többé sosem egyesült. A török hódoltság alatt már csak nosztalgiából lehetett volna kitenni a szekerek hátuljára a nagy-magyarországos matricát. Mire a kiegyezés után visszacsatolták Erdélyt és a tengerparti területeket, addigra a lakosságának csak a fele volt magyar, és az ország nem volt független. Azok, akik a régi Magyarország visszaállításáról ábrándoznak, sosem olyan országot képzelnek el, amelyik nem intézheti önállóan a kül- és hadügyeit, az uralkodója pedig nem tud magyarul. Érdemes ezt hangsúlyozni, mert manapság ugyanezekben a körökben azt is gyarmatosításnak tarják, ha az Unió ragaszkodik az önként vállalt szerződések betartásához.

Saját hadsereg nélkül az országot, amelyben a magyar csupán a legnagyobb kisebbség volt, nem a magyar állam ereje, hanem a Monarchia abroncsa tartotta össze. Vélhetően sokkal hosszabban, mint ameddig a magyar állam erre egyedül képes lett volna. Miután a Monarchia felbomlott, a történelmi Magyarország is szétesett, ám a demográfiai tényezők és a virulens nacionalizmusok miatt ez mindenképpen bekövetkezett volna. Ha a Monarchia valahogy fennmarad, talán lehetett volna húzni a végkifejletet. De, és most figyeljetek gyerekek, mert ezért mesélem ezt az egészet: akkor Magyarországnak változatlanul le kellett volna mondania a függetlenségről. Mert Nagy-Magyarország és független Magyarország kizárták egymást. Ahhoz, hogy a történelmi Magyarország fennmaradjon, kellett egy nagyobb erő, amelyik saját magán belül összefogja. Így már ti is levonhatjátok a második tanulságot: a kirekesztő »Magyarország a magyaroké!« és a revizionista »Nem, nem, soha!« ideológia külön-külön sem túl okos gondolat, de együttesen még hazugság is, hiába képviselik gyakran egyszerre és ugyanazok.

Miért fontos mindez? Két okból. Az is fájhat nagyon, ha egy 102 éves nénit nem tud megmenteni az orvostudomány, de másképp éljük meg, mintha egy 3 éves gyerekkel történik ez. A 102 éves néni esetében is tépelődhetünk, hogy mi lett volna, ha megkapja ezt vagy azt a kezelést, de közben tudjuk, valójában nem volt mit tenni. A történelmi Magyarország szétesése is fáj, különösen a sok szenvedés, gazdasági és kulturális kár miatt, amit okozott, de másképp gondolunk erre a fájdalomra, ha úgy érezzük, hogy elkerülhető lett volna, mint ha tudjuk, hogy nem.

Ráadásul, ha valami elkerülhető lett volna, akkor felelős is van. Ha viszont szükségszerű, de legalábbis millió ember millió döntésének eredője, akkor nem keresünk bűnbakokat. Ezért nem hibáztathatjuk Trianon miatt se Károlyit, se Tiszát, se Apponyit, se a zsidókat, se az ufókat, se a csigaevő franciákat, se az álnok román diplomáciát, se Clemenceau menyét. Emlékezzünk, de tudni kell továbblépni. Az ország sikere hamarosan rajtatok múlik, és nem azon, hogy mi volt Trianonban. Ez a harmadik tanulság, gyerekek.”