Európa jobbra fordul?
A Politico májusi cikke szemléletesen ábrázolta azon uniós államokat, melyekben előre tört, vagy hatalmon van a jobboldal.
Az EU a megszorítások tekintetében talán túl óvatosnak és/vagy vaskalaposnak bizonyult a válság kezdetén.
„Legitim igény, hogy - ha van miből - válságban lehessen élénkíteni, mivel a megszorításokat, amelyek hosszabb távon hatásosak lehetnek, egy ponton túl a lakosság nem viseli el. Az EU e tekintetben talán túl óvatosnak és/vagy vaskalaposnak bizonyult a válság kezdetén; Keynes szellemében nagyobb teret kellett volna engedni a növekedésösztönzésnek. Persze az Európai Bizottság döntéshozói akkor abban bíztak, hogy a válság hamarabb véget ér, és a közös szigor jó alapot nyújthat a gazdaságpolitikák összehangolására.
Abban reménykedni viszont dőreség lenne, hogy a nagy nehezen, három év alatt 7 százalékról 4 százalék alá vitt uniós átlagos államháztartási hiányt most egy csapásra elengedik az élénkítés jegyében. Ez ugyanis a már most is gigantikus mértékű államadósság további növekedéséhez vezetne.
A »megszorítások« politikájáról a »növekedés« politikájára való látványos, forradalmi váltás és az euróövezet teljes összeomlását vizionáló forgatókönyvek helyett a reálpolitika a kisebb lépések, a takarékosság és az óvatos növekedésösztönzés elegyének irányába mutat, a jelenlegi intézmények keretek fenntartása mellett. Christine Lagarde, IMF-vezérigazgatónak a Brookings Institute-ban tartott április 12-i előadása szerint az európai helyzet kulcsa, hogy helyre kell állítani a bizalmat, ami szigorú - »de nem túl szigorú és differenciált« - fiskális politikával valósulhat meg. Eljött az ideje annak, hogy az EU-tagállamok, így Görögország egyedi sajátosságait a jövőben az eddiginél jobban figyelembe vegyék - ebbe akár még a hitelmegállapodás újratárgyalása is beleférhet. Ezt egészítheti ki az EKB valamivel lazább monetáris politikája és a válságalapok megerősítése.
Ha ezek a lépések politikai okokból zátonyra futnak, és/vagy ezek dacára sem sikerül úrrá lenni az adósságválságon, akkor persze bármi elképzelhető. De akkor a gazdaságélénkítés kísértete helyett a már ma is búvópatakszerűen terjedő populizmus pőre valósága köszönt Európára.”