„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Közpénzből, kereskedelmi tévés eszközökkel felnyomják a nézettséget, és ebben a környezetben próbálják az ugyanúgy elfogult, de bulvárosított híradóban átadni a kormánynak megfelelő híreket. Interjú.
„Eszerint a kormányzati hatalom igazi működését bemutató anyagok nem a mainstream, nagy elérésű médiumokban jelennek meg. Sokan bíznak az alternatív felületekben, még akár a blogokat – mínusz Napraforgó blog – is idevehetjük. Nem túlzó ez az optimizmus?
Lakner Zoltán: Optimizmusról mi sem beszéltünk. De az átgyűrűző hatás létezik: ami egy kisebb fórumon téma lesz, az máshová is eljut. Ám nemcsak műfajban, témaválasztásban is változás látszik. Két év alatt telepanaszkodtuk az újságokat, ezért fontosabbak lettek azok az anyagok, amelyek arról szólnak: mit lehet tenni, milyen eszközök állnak az ellenzéki politikai erők, civil szervezetek, állampolgárok rendelkezésére.
Ceglédi Zoltán: Romantikus elemző vagyok, s azt gondolom, hogy a kicsiből is lehet nagy, ha okosan csinálják. Például Schmitt Pálra az első csapást a Hírszerző mérte: ők szúrták ki, hogy nem tudja helyesen leírni a saját pozíciójának a nevét. Aztán jött a plágiumügy, amely szerintem egyértelműen az oknyomozó újságírás sikere. (...)
A pártok mindig is törekedtek a közmédia elfoglalására, hangsúlyos szereplőket akarnak maguk mellé állítani tévében, rádióban, írott sajtóban. Mi a mostani kísérlet újszerűsége?
L. Z.: Sokkal szisztematikusabb, tudatosabb a gazdasági és a politikai pozíciók összeépülése, más a nagyságrend, és centralizált az irányítás. A médiát pedig igyekeznek hozzákapcsolni ehhez a konglomerátumhoz. Ebből azonban nem vonnám le például azt a következtetést, hogy amit a közszolgálati médiával a Fidesz csinál, sikeres lesz. Az emberek a közmédia nagy részét nem használják.
C. Z.: Minden korábbi kormány médiapolitikája – az összes elfoglalási kísérlettel együtt – közvetett történet volt. A Republikon Intézet mérései azt mutatják, hogy az a direkt elfogultság, ami a kormányváltást követően jelent meg, csökkent. Viszont nőtt a közvetett elfogultság: az, hogy valamit hogyan tálalok. Közpénzből, kereskedelmi tévés eszközökkel felnyomják a nézettséget, és ebben a környezetben próbálják az ugyanúgy elfogult, de bulvárosított híradóban átadni a kormánynak megfelelő híreket. A kereskedelmi tévék helyzete is tragikus. A TV 2 Tények című műsorában – főképp, amióta a Hír TV-től odakerült a komisszár – a 25. percben szokott jönni az első olyan hír, amelyet minden szereplő túlél. Amikor tavaly leminősítették Magyarországot, az erről szóló anyagot megelőzte a fókabébik születése, az, hogy egy nénit elgázolt egy kamion, árokba borultak a részeg biciklisták, és kiraboltak egy bankot. Valahol meg is értem őket: Szalai Annamáriáéknak köszönhetően elképesztő büntetéseket lehet összeszedni. Aki kinyitja a száját, annak könnyen rákoppintanak a fejére, akár halálos erejű ütést mérő bunkósbottal.”