Le kellett vágni néhány vitorlát

„Nem tartja ironikusnak, hogy a magát az »adócsökkentés kormányának« definiáló második Orbán-kormány a választók szemében lassan az adóemelések kormánya lesz?

Ezt határozottan cáfolom. Ha ez esetleg így manifesztálódik a társadalom előtt, akkor erről nem a kormány tehet, hanem részben a sajtó, és persze részben – magamat is beleértve – a kormányzati kommunikáció. Hiszen ne felejtsük el, hogy bár azzal vádolják a kormányzatot, hogy az egykulcsos adó néhány társadalmi csoportnak nem hozott tehercsökkenést, ez akkor is a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik, ha nem a legjelentősebb adócsökkentése volt. 2010. május 29. előtt kétkulcsos adórendszer volt, egy 18 és egy 36 százalékos – ehelyett lett 16 százalék. Az egykulcsos adórendszer tavaly százhatvanmilliárd forinttal segítette azt a mintegy 800 ezer családot, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott. Emellett, az új adórendszernek köszönhetően a gyermekek után járó adókedvezmény miatt a nagycsaládosok keresete több mint húsz százalékkal nőtt. Ez nem számít pozitívumnak? Az adókedvezmények mellett a kormány ráadásul kivezette a félszuperbruttó intézményét is, ami szintén pozitív változásként értelmezhető, utalva az ugyancsak kormányzati prioritásként értelmezett adóegyszerűsítésre a többletjövedelmek biztosítása mellett. (...)

Az adócsökkentés mellett a növekedés volt a másik stratégiai cél. Ehhez képest az első negyedév 1,3 százalékos GDP-csökkenést hozott.

A politika növekedéspárti volt, de a kormányzati átadás-átvétel után világossá vált, hogy a költségvetés helyzete teljesen más, mint amire a kormány számított és amit a szocialista kormány állított. Varga Mihály vezetésével tényfeltáró bizottság is alakult, amely több mint 60 vaskos tételt talált a 2010-es költségvetésben, aminek nem volt fedezete. Így az, hogy a kormány a 3,5 helyett 7 százalékos hiánnyal számolt kezdetben, nem arról szólt, amit sokan igaztalan vádként fogalmaztak, hogy, úgymond, »el akarta engedni a hiánycélt«, hanem, hogy a korábbi felelőtlen gazdálkodás »eredményeként« az azonnali takarékossági intézkedések híján az magától ennyi lett volna 2010 végére. Hozzáteszem: a Bajnai-kormány maga is azt állította, hogy ők megmondták: 2010 második felében »újabb lépések szükségesek” a hiánycél tartásához, csak éppen »nem bontották ki az igazság minden részletét«. Csak pár példa: a személyi jövedelemadót 40, a jövedéki adót 30 milliárd forinttal tervezték túl, az Út a munkához program betervezett éves – egyébként több mint 100 ezer embert érintő - 117 milliárdos költségvetéséből 67 milliárd hiányzott, és akkor olyan »apróságokról« nem beszélek, hogy az összes nemzetközi szervezetben a kormányváltás utáni időszakra tolták át a tagdíjfizetést, ez is jelentett vagy 10 milliárd forintot. Ez alapvetően átírta, beszűkítette a kormány mozgásterét. Ráadásul ekkor vált akuttá a világválság egy újabb, váratlan hulláma, a görög krízis, így a növekedés támogatása mellett az államháztartási fegyelem is alapvető szemponttá vált a munkahelyek megőrzése és növelése mellett – mint egyébként mostanra mindenhol Európában.”