„A nemzeti ünnepek többnyire zajosak, mert azokba nemhogy beszüremkedik, hanem egyenesen arcátlanul betolakszik az aktuálpolitika. Egy-egy jelesebb évforduló alkalmával – különösen, ha forradalmi hagyomány is tüzeli a (hordó)szónokot – mintha valami verseny kezdődne a politikusok között, hogy ki tud minél orbitálisabb baromságokat mondani. Olyan képzavarokkal dúsítva ezeket a tirádákat, hogy Übü király is megirigyelné őket.
Megvallom őszintén, én szoktam ezeket a beszédeket követni, mert hihetetlen tárházát képezik a politika gondolati-nyelvi törmelékének és hulladékának. Ilyenkor még a visszafogottabbnak számító politikus is nekivörösödött fejjel kezd üvölteni, és minimum Haynau vércsatakos lábnyomában taposó jetinek vagy Sztálin lánctalpain gördülő kútmérgezőnek nevezi ellenfeleit. A honi közélet megannyi Cicerója.
Na ez az, ami húsvétkor vagy karácsonykor nincs. Ezeken az ünnepeken nyugalom és béke van, többnyire megkímél bennünket a politika, noha természetesen ilyenkor is akad potentát, aki ekkor érzi szükségét, hogy utat mutasson a nemzetnek, Európának vagy az univerzumnak.”