A rabszolgák lázadása – az Orbán-rendszer populista konszolidációja

„A vízválasztó a békemenet volt, nem a tömege, hanem a jelszava miatt. »Nem leszünk gyarmat!« – hangzott a leninista ízű szlogen, amelyik bizonyára hitelesen cseng a harmadik világ valamelyik vezetőjétől, esetleg a Jobbiktól, de nem egy polgári párt híveitől. Orbán március 15-i beszédében mégis a jobboldal hivatalos jelszavává emelte, s ezzel végleg feladta a polgári fejlődésbe vetett hitet, mely az egyéni erőfeszítésekre alapozza egy ország sikerét, s helyette hivatalosan is meghirdette a populizmus útját. Itt nincs más feladat, mint lerázni a gyarmatosítók által ránk vetett rabláncot, s egyből kezdetét veszi a fejlődés.

Csakhogy ez az elképzelés nem tekinthető újnak, egyenesen ortodox, virágkorát pedig a 20. század középső évtizedeinek Dél-Amerikájában élte. Igazi elméletté a 60-as évekre érett, mely nézetet többen (köztük a Fideszben igen sokáig tisztelt Fukuyama) depedencia- vagy függőségi elméletként írtak le. Kissé tautologikus lényege: a gazdag országok gazdagsága attól függ, hogy szegénységben tudják-e tartani a szegény országokat. A befektetés, baráti segítség, valójában csak a »kizsákmányolást« (szép marxista-leninista kategória) szolgálja. A globalizáción keresztül működtetik a »pénzszivattyúkat«, hogy elszívhassák az erőforrásokat a szegényebb országoktól. Ezek csak úgy törhetnek ki, ha megszabadulnak gyarmati jellegű státuszuktól, szétzúzzák a kizsákmányolók rendszerét.

Az elmélettel semmi gond nem volt, leszámítva azt, hogy nem vált be. (...)”