A Kopp Mária-modell

„A Kopp Mária-modell lényegét a következőképp fogalmaznám meg: úgy is lehet beszélni társadalmunk bajairól, hogy 1. ne menjen el tőle az életkedvünk, 2. ne keressük az ellenséget, akire ráfoghatnánk az ügyet, 3. lássuk, hogy van alternatíva, s 4. lássuk, hogy miben is áll az alternatíva. További fontos felismerése, hogy társadalmunk alapértékeinek devalvációja nem független ugyan a politikától, de a politika nyelvén szólva aligha diagnosztizálható, s még kevésbé gyógyítható. Kulcsszavai és -témái ennek a modellnek: társadalmi tőke, középkorú férfiak halálozási rátája, a csoporthoz tartozás élettani hatásai (család, vallás, hivatás), tudatos stresszoldási stratégiák, a bizalom jelentősége, a pesszimizmus romboló hatása, a gyermekvállalás fontossága, a szélsőséges individualizmus negatív következményei, a demográfia jelentősége, a társadalmi kohéziót ösztönző tudatos társadalompolitika. Ezek persze csak ad hoc irányjelzők, nem jellemzik megfelelőképp és főleg szakszerűen a modellt, de talán mutatják azt az irányt, amely még számomra, az orvostudomány felől nézve nyilván laikus számára is kibontakozott a professzorasszony nyilatkozataiból.

Sajnos Kopp Mária és kutatótársai eredményeit nem csak a politizáló értelmiség nem ismeri kellőképp, de félek tőle, hogy a politikai osztály sem. A rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely képes lett volna őt befogadni soraiba, vagy legalább nemzetközileg is jegyzett kutatásainak tanulságait saját programjába beépíteni. Csak a második Orbán-kormány próbált hozzá közeledni, s ő kész is volt a segítségre. Korán jött halála ezt a munkát már megakadályozza, de talán nem marad nyomtalan az együttműködés. Talán érdemes lenne egy Alapítványt is létrehozni a hagyaték kezelésére.

Van ebben a hagyatékban még valami fontos, amit nem hagyhatok szó nélkül: Kopp Mária személyes példája maga is energiaforrásként működött. Mert a tudósok közül kevesen tudtak olyan átszellemülten, mégis nagyon is pragmatikusan beszélni szakmai, ugyanakkor össztársadalmi kérdésekről, mint ő (legutóbb talán Andorka Rudolf professzor volt ilyen). Ma, amikor hiányzik a példa a politikából és a társadalmi életből is, Kopp Máriát bátran példaképnek tekinthetjük, kulturális és politikai szekértáboroktól függetlenül is. Nem volt független értelmiségi, elkötelezetten volt mindannyiunk szószólója. Most már csakis rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e tanulni tőle, tudományos eredményeiből, értékteremtő közéleti szerepvállalásából és személyisége varázsából. Ha nem, azzal csak felismert téziseit erősítjük meg, ha igen, kisugárzása erejét is bizonyítjuk.”