Schmitt doktorsága

„Sokan azt hiszik – és Schmittel is ezt hitették el –, hogy a tudományos fokozat valamiféle garanciája annak, hogy aki (jelképesen) feltűzheti a kitüntetést, annak valóban tudományos érdemei vannak – aki pedig nem, az tudományosan is kevesebbet ér. Holott ez korántsem ilyen egyszerű. Először is, fokozatot elvileg csak az kaphat, aki korábban is foglalkozott kutatással, publikált tudományos dolgozatokat; és a fokozat megszerzése után is elvárható, hogy ha egyszer kutatóként, a tudomány embereként ért el valaki egy ilyen minősítést, akkor továbbra is művelje a területét. De hát a gyakorlat azt mutatja, hogy sokan valahogyan összehoznak egy dolgozatot, és se előtte, se a védés után nemigen foglalkoznak tudománnyal. Másodszor viszont vannak remek elmék, kiváló tudósok, nagyszerű tanárok, akik az istennek sem tudnak egy hosszabb (vagy bármilyen) művet összekalapálni, mégis szaktekintélyek, megbecsülés övezi őket. (Az egyetemek ebből a szempontból nagyon rosszul vannak berendezve – az oktatók puszta megmaradása fokozathoz van kötve, még ha ezer más érdeme van is valakinek, még ha hallgatók generációit közmegelégedésre neveli-oktatja is, még ha tudását mindenki elismeri is. Kell a papír.)

Tehát, röviden: Schmitt bűne azé a primitív közvélekedésé is, amely belekényszeríti az alkalmatlanokat, a hivatalnokokat, a nettó karrieristákat a »tudományos« életbe (abba, amit ők annak hiszek). Ezzel lejáratva a tudományt (és persze magukat is), gyanút ébresztve a valódi tudás, a megszolgált tudományos fokozatok iránt.”