Rózsa Sándor az IMF-et ugratja

„Amikor Orbán Viktor meghirdette a szabadságharcot a matematika, a fizika és az ábrázoló geometria ellen, nem kevesebbet állított, minthogy Magyarországnak (neki) van egy nem ortodox megoldása a kétszer kettőre, ami egyelőre csak nálunk (nála) öt, de hamarosan egész Európában, majd nemsokára az egész világon az lesz.

Amikor a gulágokat üzemeltető, és a szabadságjogokat már-már szovjet szinten értelmező Kína ülőgumóit tisztogatta miniszterelnökünk nem lankadó nyelvcsapásokkal, nyilvánvaló volt, hogy pénzt akar kihízelegni, miképp Szaúd-Arábiában tett látogatása alkalmából is biztos megemlítette, hogy már csak egy kicsi hiányzik az elrugaszkodáshoz, és olajban is jó, esetleg homokban, teljesen mindegy, csak adjanak már valamit.

Nem adtak, persze hogy nem adtak, sem Kína, sem Arábia nem kér a magyar állampapírokból, köszöni szépen, teljesen jól elvannak nélkülünk, de azért biztatják a mitugrász ká-európai politikust, hogy nagyon tetszik nekik az ország, és az is, amit csinál, jöjjön máskor is, kap vacsorát.

A nem ortodox gazdaságpolitika azt jelentette, hogy mindenkitől megpróbálunk kölcsönkérni, kivéve az erre szakosodott intézménytől, felkeressük Tádzsikisztánt is, ha muszáj, szájon csókoljuk a legundorítóbb diktátorokat, elvesszük az árvák tejre szánt pénzét és lopunk némi nyugdíjalapot, de közben azt hazudjuk folyamatosan, hogy nincs megszorítás, nincsenek Fidesz-cégek, ne mi nyerjük a legtöbbet stb. (...)

Nem ortodox gazdaságpolitikát akkor lehet folytatni, ha egy ország baromi nagy, mint például Kína, vagy rohadt gazdag, mint például Svájc. Ezekben az esetekben kísérletezget a kormány, ide tesz egy kicsit, oda tesz egy kicsit, amonnan meg elvesz, hátha bejön, de leszakadt, periférikus helyek inkább csinálják azt, ami bevált, mert ha nem jön be a dolog, akkor minden elszáll, nincs második ötletre idő.”