Kétéves a Facebook-regisztrációm

„A kapcsolati háló kezelhetőbbé vált a közösségi oldal révén, de nem lett más. Sőt. Amikor a fal tartalma nem elégít ki, vagy untat, akkor is úgy van, mint az életben. A viszonyulásom a helytelen. Ha nem tetszik, hogy ki mit hogyan, tudom, hogy bennem van a hiba. Ha békében vagyok magammal, nem borít ki, nem háborít fel, nem idegesít semmi. A facebookra is úgy szeretek belépni, ahogyan emberek közé menni. Inspiráltan, jókedvűen, kiegyensúlyozottan. Persze néha saját kiegyensúlyozásomra keresem a falon a megfelelő képet, videót, mondatot, de ha lehet, olyankor inkább nem lépek be. Van, amikor nincs kedvem társaságban lenni, olyankor a facebooktól sem kapok semmit. (...)

A zenemegosztás például eléggé leépülőben van nálam, és bevallom: a legritkább esetben, legkiégettebb állapotomban hallgatom meg azokat a számomra ismeretlen zeneszámokat, amelyeket mások ajánlanak, és szerintem mások is így vannak az én nagy felfedezéseimmel. Előbb-utóbb mindenki visszatér a Zorán/Gotanjához. A szülinapi üdvözlések értéke régen abban állt, ha valaki megjegyezte, mikor van a másik szülinapja. Most már az is jólesik, ha veszi a fáradságot az ember és odanyom 5 gombot, amire figyelmezteti a rendszer. Ez is le fog lassan járni. A szorongást keltő bejegyzéseknél pedig továbbra sem tudok megállni, és asszem sosem fogok valami ellen csoportba tömörülni. Ettől nem leszek jobban, és a világ se lesz ettől jobb.”