Végre egy brüsszeli döntés, mely egy irányba mutat a magyar nemzeti érdekkel
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
A magyarországi politikum egy része nem ismeri sem a mai Székelyföld, sem pedig a mai Románia realitásait, és e tudatlansága okán rossz következtetésekre jut, és ebből adódóan néha káros döntéseket hoz. A Hargita megyei tanács elnökének írása.
A magyarországi politikum Székelyföld-politikájának néhány téveszméjéről
Ebben az írásban amellett fogok érvelni, hogy a magyarországi parlamenti pártok Erdéllyel és különösen a Székelyfölddel kapcsolatos politikája néha tévutakra téved. Amellett érvelek, hogy a magyarországi politikum egy része nem ismeri sem a mai Székelyföld, sem pedig a mai Románia realitásait, és e tudatlansága okán rossz következtetésekre jut, és ebből adódóan néha káros döntéseket hoz. A hiányos helyzetértékelés és a tévutakra tévedő döntéshozatal súlyos következményekkel járhat. Leginkább azzal, hogy napjaink egyedülálló lehetőségeit nem tudjuk kiaknázni.
Az RMDSZ téves megítélése
A kályha, amitől indulnunk kell, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megítélése. Annak a Szövetségnek, ami a Kárpát-medence magyar politikai szerveződései közül a Fideszt követően a legjelentősebb döntési jogosítványrendszerével rendelkezik. A Szövetségnek több mint kétszáz polgármestere, kétezer helyi és megyei tanácsosa, négy megyei tanácselnöke van, és erős képviselettel rendelkezik az erdélyi autonómiatörekvések jogszabályba ültetése szempontjából megkerülhetetlen bukaresti parlamentben és kormányban. S büszkeségből azt is le kell írni: tanácsosaink, képviselőink, polgármestereink és megyei elnökeink mind, egytől-egyig magyar emberek. Olyanok, akik akkor is a szülőföldön maradtak, amikor az élet, a politikai elnyomás nagy terheket tett vállukra. Olyanok, akiknek Erdély, a Székelyföld nem lakóhely, hanem életsors.
A Szövetség politikai tapasztalatait hozzáértő politikai elemzők sem merik kétségbe vonni, s bizony ez a 22 éves tapasztalat némiképpen több, mint a 2010-ben a budapesti Országgyűlés falai közé újonnan bekerült pártalakulatoké. Akik ma harci vértjüket letéve, egységre lelnek a Székelyföld autonómiájának megteremtésében.
Vannak, akiknek a nemzetpolitika játékszer, s vannak akiknek nem
Mindezt annak apropóján írom, hogy november 10-én az MTI tudósítása szerint megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportja, s a résztvevők – párthovatartozástól függetlenül – fő célként a határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek sikerre vitelét jelölték meg. Sok mindenki jelen volt az ülésen, Erdélyből csak két szervezet hiányzott, az RMDSZ és a Tőkés László fémjelezte Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)...
És mielőtt bárki sértődöttségre gondolna, felhívnám a figyelmét, hogy a Budapesten megtartott nemzetpolitikai esemény nem belterjes magánrendezvény, még csak nem is a Kossuth tér sarkán elhelyezkedő Parlament Café zártkörű pártrendezvénye, hanem a Magyar Országgyűlés által létrehozott nemzetpolitikai testület, a KMKF égisze alatt nemzetpolitikai döntések előkészítése céljából létrehozott munkacsoport első ülése.
Egy ilyen testület felállására Pozsonyban, Bukarestben de még Belgrádban is odafigyelnek, és az a gyanúm, hogy e városokban, különösen Bukarestben igencsak árulkodó jelnek minősíthetik azt, hogy az RMDSZ az eseményen nem képviseltette magát. Az, hogy a Szövetséget meg sem hívták, talán meg sem fordul a fejükben, még annak ellenére sem, hogy láttak egynémely olyan dolgot a magyar-magyar politikai kapcsolatokban, amire ők soha nem vetemednének a határokon túl élő szlovákság, románság, vagy szerbség viszonylatában.
Meghívást kapott viszont erre – és egyedüliként sok más magyarországi rendezvényre – a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. E két szervezet elnöke ma azon dolgozik, hogy megakadályozzák, Maros megyének ismét magyar megyei tanácsi elnöke, Marosvásárhelynek pedig ismét magyar polgármestere legyen. Pedig 2012-ben lehet, soha vissza nem térő lehetőség kínálkozik, hogy a magyarság adja 8 év után ismét Székelyföld legnagyobb városának vezetését. A siker lehetősége adott, hisz az RMDSZ elérte, egyfordulós legyen az önkormányzati választás, s a legtöbb szavazatot kapó jelölt legyen a polgármester. De Szász Jenő (MPP) és Izsák Balázs (SZNT) – szemben az EMNT-vel és az RMDSZ-szel – nem az egység, nem az összefogás pártján áll. Visszaszerezve Marosvásárhely polgármesteri tisztségét és megőrizve a Maros Megyei Tanácsa elnöki székét jelentős lépést tehetnénk az egységes, és gazdaságilag is életképes Székelyföld létrehozásához, de ezt Szász és Izsák úr nem akarja megérteni, mert sajnos nagyjából annyi politikai éleslátással rendelkeznek, mint azok a MÁV vezetők, akik 1918 novemberében különvonatokkal enyhítették a december 1-i gyulafehérvári nagygyűlést szervező stáb logisztikai problémáit. A tömeg hiányát.
Üres és felelőtlen „autonómiázás”
De komolyra fordítva a szót, a KMKSZ égisze alatt megszervezett munkacsoport alakuló ülése és az ott elhangzottak szimptomatikusak, és ne rejtsük véka alá, elszomorítóak. Az egyik résztvevő nemes egyszerűséggel és felelőtlenséggel kijelentette az MTI közlemény tanulsága szerint, hogy a magyar nemzet újraegyesítésének eszköze az önrendelkezési jog. Gondolom erre kollégái helyeslőleg bólogattak, sőt egyesek megveregették a hátát, csak közben megfeledkeztek arról, hogy ma „önrendelkezési jogról” beszélni igencsak felelőtlen magatartás egy olyan ország viszonylatában, ahol a közélet résztvevőinek fejében az önrendelkezési jog fogalma Koszovóval kapcsolódik egybe.
Több felelősséget azért is elvárnék ezektől a mantraszerűen „autonómiázó” magyarországi politikusoktól, mert ha jobban belegondolnának például a Székelyföldi autonómia kérdésébe, akkor gyorsan rájöhetnének, hogy ez biza egy olyan játszma, ahol a környező országok politikai elitje (kisebbség és többség) ül a kártyaasztalnál, s ahol Budapestnek ugyan lapot nem osztanak, de ha beáll mögénk, határon túli politikai szervezetek mögé, akkor olyan látványos eredményeket tudunk elérni, mint Vajdaságban illetve Erdélyben. Ha nem ezt teszi, akkor felelőtlen szavait jobb esetben meg se hallják, vagy ha meg meghallják, akkor annak kárát mi látjuk.
Székelyföld nem szegény és nem tudatlan rokon
Az autonómia kérdéskörével kapcsolatos felelőtlenség forrása részben a tudatlanság, a határon túli közösségek valós helyzetének nem kellően alapos ismerete. Ha például az elmúlt évek folyamatait nézzük, szinte minden területen kedvező változások jelei mutatkoznak erdélyi magyar társadalmunkban. Az idei népszámlálás előzetes adatai azt jelzik, hogy Románia elhúzódó gazdasági válsága, a sok területen sikertelen európai integráció mintegy 3 millió felnőtt, munkaképes ember elvándorlásához vezetett. A magyarságot e folyamatok kevésbé érintették, s ennek részben az az oka, hogy erősödőben van kisvállalkozói világunk, az állami, önkormányzati élet területein (iskolaügy, közigazgatás) pedig kiépültek sajátos autonómiaintézményeink. A Sapientia Egyetem 2001-es létrehozásának, a magyar nyelvű felsőfokú képzés ugrásszerű bővülésének eredményeként új huszonéves generáció jelent meg a munkapiacon, s nagy többségük – szemben az 1990 körüli helyzettel – itthon, Erdélyben kíván családot alapítani, jövőt alkotni. Ennek esélyét az is növeli, hogy napi rendszerességgel tárgyalunk magyarországi vállalkozások képviselőivel, akik új piaci lehetőségek után kutatva, a nyelvi, kulturális azonosság okán keresnek üzleti lehetőséget Székelyföldön. Hogy egy példát is említsek: hamarosan újranyitjuk ezer helyi gazdával és a CBA áruházlánc támogatásával a bezárt székelykeresztúri tejgyárat. A határokat átlépő üzleti hálózatok létrejötte többé nem vágyálom tehát, hanem az ajtón kopogtató realitás.
A Székelyföld nemzetstratégiai értelemben egyáltalán nem „elvesztett” vidék, sőt, minden korábbinál kedvezőbb feltételei vannak annak, hogy egy „határon túli”, ízig-vérig magyar kultúrájú, erős identitással, gyarapodó gazdasággal rendelkező, saját talpán álló székely világ jöjjön létre. Egyszerre fájó és egyszerre boldog szívvel mondom: talán az egyetlen önállóan is megállni képes magyar ajkú világ a határon túli vidékeken.
Van tehát saját víziónk. Ami azt is jelenti, nem szorulunk rá, hogy mások gondolkozzanak helyettünk, hogy azt, mit magunknak kell megtenni, mások tegyék meg helyettünk. Mert sem a száz, sem a hetven évvel ezelőtti világ nem fog visszatérni, a sajátos erdélyi és ezen belül székelyföldi modernizáció, megújulás és versenyképessé válás útját mi magunknak kell bejárnunk. A 20. század keserű leckéjét megtanultuk: csak olyan autonómiánk lesz, s csak annyira leszünk sikeresek, amennyire a magunk erejéből telik. S hogy ügyünket sikerre vigyük, tudjuk, meg kell alkudnunk az itt élő románság képviselőivel, s meg kell bizony alkudnunk Bukaresttel is. Ezt azért is írom, mert az elmúlt években a magyarországi politikum (és a felénk egyáltalán érdeklődést mutató média) egy része több esetben – még ha jószándékkal is – „értetek, de nélkületek” módon akarta javunkat szolgálni, s talán nem volt elég erős a hangunk, hogy meghallják üzenetünket: „velünk, csak és kizárólag velünk!”
Együtt könnyebb és eredményesebb lenne
Pedig sokan meghallották már ezt a hangot Magyarországon. Ennek jele, hogy testvérmegyei és -települési kapcsolataink, közös programjaink komoly gyarapodást mutatnak az önkormányzati világ 2006-os átrendeződése óta. Nagy kár, hogy a magyarországi diákok határon túli utazásait támogató „Határtalanul” program megvalósítását nem a testvérmegyei és -települési együttműködésekre bízta a kormányzat, hanem egy olyan minisztériumi közalapítványra, ami – egyéb dolga nem lévén – arra szépen rátelepedett és felcsapott utazási irodának.
Örülök annak is, hogy a magyar kormány felelős vezetői evidenciaként kezelik, hogy az erdélyi magyarság erősödésének alapfeltétele bukaresti parlamenti képviseletünk megőrzése. Gondolom az is világos mindenki számára, hogy 2008-hoz hasonlóan 2012-től is az RMDSZ fogja e képviseletet biztosítani.
Az az RMDSZ, ami ma a román politikában a mérleg nyelve szerepet játssza, s ez igencsak nagy mozgásteret ad egy nemzeti kisebbség érdekképviseletének. De a jogok bővítésének, a kivívott jogok megvédésének bármikor gátat szabhat, ha megszűnik e kivételezett helyzet. Az alapvető kisebbségi jogokon kívül nincs semmi kőbe (alkotmányba) vésve, a kulturális, oktatási, nyelvhasználati jogokat feles törvények szabályozzák. A Sapientia Egyetem állami akkreditációját bármikor vissza lehet vonni, oktatási téren de facto autonómiát teremtő oktatási törvény kisebbségbarát passzusait bármikor hatályon kívül lehet helyezni. Feles törvénnyel bármikor úgy át lehet rajzolni a megyehatárokat, hogy mondjuk a 2013. évi tusványosi szabadegyetem megrendezésére már ne Hargita, hanem jobbik esetben Brassó, rosszabbik esetben Bákó vagy Buzău megyében kerüljön sor. E törekvéseknek eddig a Szövetség ellene tudott állni. De amikor a valós helyzetet nem ismerve, egyes országgyűlési munkacsoportok nem az erősítés, hanem a gyengítés útját járja, akkor akaratlanul is küzdelmünk eredményeit veszélyeztetik.
Pedig lenne min együtt dolgoznunk, Kárpát-medencei magyar képviselőknek, önkormányzatisoknak. Számos olyan kérdés van, amiben számítunk az anyaországra, és amiben az anyaország is számíthat ránk. Ilyen ügy a magyar-román gazdasági kapcsolatok erősítése, amiben az erdélyi magyarság és legnagyobb érdekképviseleti szervezete, az RMDSZ közvetítő szerepet vállalt. Közös eredményeink már ma is számosak, hisz a magyar külgazdaság Németországot követően a második legnagyobb külkereskedelmi aktívummal Románia vonatkozásában rendelkezik.
De ilyen témának gondolom az M35-ös autópálya hiányzó szakaszának kiépítését Debrecentől Nagyváradig. Ez azért lenne fontos, mert az észak-erdélyi autópálya jövőre eléri a határt, bővül kolozsvári szakasza, és 2014-től megindul a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) autópályaszakasz építése is. Mindez azt jelenti, hogy néhány éven belül Budapestről Kolozsvárra a jelenlegi 7 óra helyett 3 óra alatt, Marosvásárhelyre 4 óra alatt és Gyergyószentmiklósra 5 óra alatt lehet majd eljutni. E beruházás annak az egymillió Magyarországon élő családnak is fontos, akinek rokonsági, baráti kapcsolatai vannak Erdélyben. De fontos ez a beruházás a kelet-magyarországi turisztikai vállalkozásoknak, fürdőhelyeknek is, hisz így elérhetővé válnának a belső-erdélyi és moldvai piacok. És természetesen a magyarországi vendégek is könnyebben tudnák a mi Hargitánk sípályáit elérni.
A kettős állampolgárság intézményének megteremtésével új lehetőségek tárultak fel előttünk. E lehetőségeket akkor tudjuk valósággá tenni, ha az egyeztetés intézményeit, így a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is arra használjuk, amire valók. A közös stratégialkotásra, a csendes munkára, és a feladatok megalapozott megosztására. Mert egymás nélkül nem fog menni.