„Napok óta azon röhög az ország, hogy a pécsi Pannon Filharmonikusok igazgatója megtiltotta a Fölszállott a páva… című Kodály-átirat bemutatását, mert véleménye szerint az előadás sértené a város polgármesterét, Páva Zsoltot, és a közönség is az elöljáró kigúnyolásának venné.
Mi, akik szép lassan rutint és megfelelő állóképességet szerzünk a nemzeti együttműködés gyakorlata láttán, teljesen megértjük az igazgatót, s a közvéleménnyel ellentétben egyáltalán nem tartjuk őt elmekórtani esetnek, sőt magunk is valljuk, hogy éppen itt az ideje megfékezni a rebelliseket, mert még a végén Repülj, páva!-körök alakulnak megint, mint a bolsevizmus idején, most már tudjuk, milyen stratégiai céllal, és ki ellen.
Ezzel együtt az égvilágon semmi szenzáció nincs a történetben. Egyrészt az eset még decemberben történt, másrészt semmi olyan tanulsága nincsen, amiről ne tudtunk volna már eddig is. E sorok írójának például meggyőződése, hogy a fülkeforradalom permanenciáját épp az ilyen kreatív igazgatók gejzírszerű feltörése biztosítja a mélységes mélyből, nélkülük egyszerűen összeomlana a rendszer. Általuk viszont olyannyira működik, hogy Páva polgármester már nemcsak hogy elhatárolja magát a történtektől, de a sajtó előtt hülyeségnek minősíti saját embere szavait; elérkezett tehát az az idő, amikor a rendszer nemcsak erős, de önjáróvá is válik: szólni se kell odafentről, a terepen szinte már maguktól mennek a dolgok, és kiapadhatatlan a merítési bázis.”