Pénzesőtánc

„Három éve rohad minden, az összes tetterőt felemészti a kilátástalanság, és lassan elkocsonyásodik az egész ország. Mint egy öreg, lefagyott számítógép, amit hiába rugdos a gazdája. Gyurcsány Fletó alatt legalább volt magyarázat: tehetségtelen tolvajbanda, amely tízezermilliárd forintos pluszadóssággal terhelte meg, majd a mélybe rántotta az országot. De eltelt egy év, és azóta sem indul be semmi. Sőt, pillanatnyilag ott tartunk, hogy jövőre sem számíthatunk többre a helyben járásnál.

Egyszerűen nincs pénz az országban. Akinek volt (talán éppen azért, mert lopta) már rég kivitte. Az a kevés pedig, ami talán itthon maradt, a párnákba lett varrva. Külső segítségre sem számíthatunk, hiszen a befektetők kiszerettek Kelet-Közép-Európából, messze elkerülik a vidéket. Magunkra maradtunk, mint Horn Gyula a Szanyi-fórumon, az üres zsebeinkkel, meg a jól elrejtett háborús tartalékainkkal.

Így tovább élni nem lehet. Ez az undorító enyészet elviselhetetlen. Ennél talán az összeomlás is jobb. Az legalább sokkol, felrázza az embereket, és az indulat, meg a hirtelen jött tenni akarás a helyére teszi a bűnösöket és meghozza a megoldásokat. Jó lenne közösen, sok tízezren felmenni a Gellért-hegy tetejére (a hirtelen jött forradalmi hevületben mindjárt visszaszerezve a Citadellát a fehérgallérosoktól), és elordítani magunkat: elég a válságból! Segítsünk magunkon, találjuk ki, hogy mitől fog ismét működni az ország, mitől kezd pezsegni minden, mint a rendszerváltozás legelső, reményteli éveiben, vagy az első Orbán-kormány félidejében. Vagy legalább járjunk el együtt egy (pénz)esőtáncot.”