Állam és piac kiegészítik egymást

„Fura helyzet, hogy sokak szerint Magyarországon a konzervatív meggyőződést olyan gazdaságpolitikával kötik össze, amit tőlünk nyugatra inkább mondjuk szociáldemokratának neveznének.

Igen, de azért a kép árnyaltabb: egy német kereszténydemokrata mást gondol, mint az angol konzervatív, és egy holland konzervatív is másként áll a kérdéshez, mint egy amerikai republikánus konzervatív. Legyünk óvatosak azzal, hogy egy mondatban osztjuk föl a világ eszmei térképét. A címkézés ritkán vezet értelmes eszmecseréhez. Én például még senkivel sem találkoztam, aki magát neoliberálisnak nevezte volna. Ezt mindig másokra mondják. Egyháztörténelmi hasonlattal élve olyan ez, mind a modernizmus. Nem hiszem, hogy bárki is modernistának nevezte volna magát, de a modernizmus címkéje alatt nagyon sok olyan embert zaklattak és kevertek eretnekség gyanújába, aki ezt nem érdemelte meg. Még Prohászka Ottokárt is. Ezért szerintem csak az visz előre, ha arra kérdezünk rá, hogy a konkrét dolgokról ki hogyan vélekedik. S rendszerint kiderül, hogy a véleményeink nem is feltétlenül konzisztensek. Minden ember eklektikus.

Érdemes észben tartani, hogy Magyarország kicsi, nyitott, eladósodott ország, így eleve nincs mód túl sok gazdaságpolitikai manőverezésre. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy különböző gazdaságfilozófiákat tesztelgethessünk a gyakorlatban. Persze egy látványos adócsökkentés – főleg, ha valóban célt ér, azaz több jövedelmet hagy a vállalkozások és/vagy egyének zsebében – valószínűleg a konzervatívoknak és »neoliberálisoknak« is tetszik. A konzervatívoknak talán azért, mert úgy látják, hogy ha több pénz marad az emberek zsebében, akkor nem csak a fogyasztás lendül föl, hanem a magyar középosztály is erősebb lesz. Ehhez azt tenném hozzá, hogy a több zsebben maradó forint több szabadságot is ad az embereknek. Természetesen: jóra és rosszra egyaránt. Ezért sem mindegy, hogy milyen társadalmi csoportoknál marad több pénz: indokoltnak látom például a gyermekes családok ilyen jellegű támogatását, mert tendenciáját tekintve talán nagyobb felelősséggel költik el vagy takarítják meg a forrásaikat. Kivétel persze bőven akad.

Szokás szembeállítani a piacot és az államot, amely koordináta-rendszerben vannak a piac-, illetve az állampártiak, esetleg ezek árnyalati különbségei. A Közjó és Kapitalizmus Intézetet valószínűleg a kis állam és a szabad piac kedvelőjeként tartják számon, azonban egy sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak, ez hamis szembeállítás.

Az egyik missziónk, hogy ezt a szembeállítást valahogy meghaladjuk. Az állam és a piac szembeállítása éppen olyan leegyszerűsítés, mint a liberális-konzervatív felosztás. Ma már a közgazdaságtanban sem divat: az utóbbi évtizedek számos Nobel-díját kifejezetten az intézmények és szabályok elemzéséért adták, azaz olyan témákért, amelyek nem sorolhatók sem ide, sem oda. Az állam-piac szembeállítás ugyanis leginkább azért káros, mert rosszul írja le a valóságot. Mindannyian piaci szereplők vagyunk, beleértve az államot is. Amikor az állam MOL-részvényeket vásárol, akkor piaci szereplőként viselkedik, a mi pénzünkön fektet be. A politikus ilyenkor menedzser. Amikor munkajogi szabályokat alkot, akkor más szerepet vesz fel, szabályozási keretet teremt. Kerete pedig mindennek van. Ahol nincsenek világos szabályok, ott is vannak szabályok. Szabályozatlan piac nem létezik, ahogy az életünknek sincs olyan mozzanata, amelyre ne vonatkoznának írott vagy íratlan, kimondott vagy beleértett normák. A kérdés inkább az, hogy az állam milyen mértékben akar kötelező módon, utasításokkal szabályozni. Világos, hogy lopni tilos, aki lop, azt szankcióval kell sújtani. De hogy egy munkavállalónak hogyan kell megszabnia a munkaidejét, ebbe az államnak kevésbé kell beleszólnia, de a munkaadók a maguk szükségletei szerint szabályozni fogják azt.”