A történet valódi, a nevek kitaláltak

„Hajdú megértette, hogy itthon nem sok babér fog teremni számára. Elindult külföldre. Végül is sok tapasztalatot szerzett EU-s ügyekben, gondolta ez más országnak is fontos lehet. Horvátország az EU-s csatlakozás küszöbén áll. Elkelhet nekik egy kis segítség – gondolta emberünk. Közel egy évig eltartott, amíg sok befektetett munka, tárgyalás, ajánlat-tétel után megkapta első megbízását. A munka elvégzéséhez további szakértőkre volt szüksége. Sebaj, mondta magában, sok embert rúgtak ki mostanában, lesz itt annyi szabad szakértő, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük.

Hajdú jól kalkulált. Könnyen talált további munkatársakat, sőt jól ismert magyar cégeket is, akik örömmel csatlakoztak volna a team-hez. De valami meglepte. Többen is azt kérték, hogy valamilyen kerülő módon hadd szerződjenek Hajdúval, mert nem szeretnének vele még ilyen kapcsolatba se kerülni, hátha megorrol rájuk a fideszes hatalom. Ez sok volt Hajdúnak, és nem állt kötélnek. Ő ugyan nem fog bujdokolni, és nem kellenek neki olyanok, akik nem mernek vele dolgozni még külföldön sem. Nehogy megbántsuk az új hatalmasokat! Röhej – mondta amolyan »csak azért is« daccal fűszerezett felháborodással magában.(...)

De hogyan néz önmagára az a hatalom, amely ilyen hangulatot teremt? Milyen országot képzelnek? Azt hiszik, hogy félelemkeltéssel lehet tartósítani egy hatalmi berendezkedést? Ideid-óráig talán. De aztán egyszer csak hirtelen elege lesz sokaknak a félelem fojtogató levegőjéből. És akkor gyorsan megváltozik minden. Kiderül, hogy a hatalmasok mégsem olyan erősek, hogy támogatottságuk egy pillanat alatt szertefoszlik, és csúfos vég közeleg. Talán így fog történni. Talán…”