„Mikor február 11-én Mubarak elhagyta harminc év alatt megszokott bársonyszékét, egész Egyiptom, sőt az egész világ összeölelkezett. Los Angelesben és Neuillyben is az volt a téma, hogy a nép tiltakozásának meglett a hatása, győzött a forradalom, a gyűlölt diktátor lemondott, és átadta a hatalmat, azaz most addig táncolunk, amíg le nem kopik a cipőnk sarka. A hatalom új birtokosa az ezerszer megéljenzett hadsereg lett, amely átvezeti az országot a hatalmi krízisen. Ezt nálunk úgy hívják, hogy katonai hatalomátvétel.
A két hónap alatt annyi történt, hogy alkotmányt módosítottak, és kiírták a választások időpontját, de az igazán lényeges kérdés, az elnökválasztás időpontja még nem ismeretes. Ma már nincsenek ott a tudósítók a Tahrír téren, így az is csak mellékes hírként terjedt el, hogy egy internetes naplót író fiatalembert három évre ítéltek a hadsereg megsértéséért. A srác bűne az volt, hogy filmfelvételt tett fel arról, ahogy a mostani Tahrír téri tüntetést szétverik a katonák. Elméletileg Egyiptom most roppant boldog, és várja az igazi átlépést a demokráciába. Márpedig a hadsereg éppúgy elméletileg azt is mondhatja, a feltételek még nem adottak a civil kormányzás bevezetésére – és ez igaz is lehet –, ezért kis türelmet kér, majd nemsokára egy tehetséges és ambiciózus fiatal tiszt szervez magának egy kis csapatot, amelynek segítségével véget vet a hadsereg önkényuralmának. A zubbonyt leveti, a rangot neve elől elhagyja, az országot pedig ígérete szerint a boldog jövőbe vezeti. Csak gondolatkísérlet, de cseppet sem szabad csodálkozni, ha ez fog történni.”