„Úgy tűnik, újra lettek szabadság-problémái.
Anno úgy gondoltam, hogy ezek a helyes gyerekek – a Fidesz ugyanis fiatal, vidéki, első- vagy másfeled-generációs értelmiségiekből áll – ezt a, nem is tudom, Szent Istvánig és Koppányig visszavezethető, kuruc-labanc, jobb-bal, urbánus-népies, kis-magyar–nagy-magyar leosztást zsigerből felülírják. Neveltetésükből, szocio-kulturális helyzetükből fakadóan. Nem így lett, éppenséggel az ellenkezője lett. A Fidesz irányadói úgy tudják, hogy akkor képesek ötről hatra jutni az országgal kapcsolatban, ha megingathatatlan-megkérdőjelezhetetlen hatalmat szereznek maguknak. Ez jóindulatú vélemény, amely nem állítja, hogy hatalmi téboly munkálna egyesekben. Tényleg nem gondolom, hogy a nettó, önmagáért való hatalomért menne, ami megy, de a hatalomért megy. Átálltak erre az oldalra, a hatalom minden módon való megszerzésének oldalára – és ez a bukás. Bukás. Mely akkor kezdődött, amikor a Fidesz feladta azt a naivnak is nevezhető attitűdöt, hogy tisztán, becsületesen, őszintén, szívből fogják intézni az ország dolgait. No még egyszer: a szívet-lelket-szeretetet. A haza szeretetét. Ott cseng a füledben, hogy „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!”, nem? Ezt feladták. Lemondtak róla, nyilván azzal erősítve magukat, hogy mindez naivitás, gyerekség, nem vezet eredményre, most már innentől ők komoly politikusok, nem afféle fantaszták, hogy az ellenfél ellenség, akivel szemben a korrektség lehetetlen. Az ilyen típusú hatalomra való fókuszálás szerintem óhatatlanul bukáshoz vezet: eddig még mindenki belebukott. A hamisság, hipokrízis, könyörtelenség, az önirónia hiánya, az önkritikától való iszony, szárazság a humor, a nedvesség helyett, valamiféle eleve-sértődöttség, a frusztráció túlkompenzálása minden vonalon. Hübrisz, hübrisz. A görögök szerint a legnagyobb bűn. A kormányzóerő ezzel a szűk egy év alatt produkált teljesítményével megbukott. (...)
Hogyan viseli, hogy az LMP parlamenti képviselőjeként, ellenzékben, gyakorlatilag nincs befolyása az ügyek alakulására?
Az LMP-nek komoly hatása van az ügyek alakulására. A legkomolyabb. Nem csupán a törvények, de a magyar élet alakulására is. Ha nem volna ez a lehet más, ha nem volna népképviseleti felhatalmazása, akkor igazán nem lehetne másképp. Aki nem áll melléjük, nem tudom, hova áll. Rossz helyre. A zöldség nem afféle hab a tortán cucc, és percek kérdése, hogy nagyon sokan belátják: amit egy zöld párt mond, fontosabb az életükben, mint az eddig bevált diskurzust közvetítő politikai alakzatok által papagájként ismételgetett szólamok. A média egy része ezt a lehet mást nem közvetíti, de túlzás, hogy csupán a média-közvetített létezik. Csak úgy lesem, milyen felkészültek, okosak, fiatalosan kemények és helyesek a képviselőtársaim. Ha ez jobban nyilvánossághoz jut, áttöri az előítéletek falát. Két perc múlva így lesz. Két év. Már mostantól, ahogy ezt olvasod. Képtelenség, hogy a nettó politikai acsarkodás volna a közös ügyek intézése. A politika kulturális kérdés. Minden kulturális kérdés. Hogyan közlekedünk egymással, hogyan viselkedünk, hogyan szűnjön ez a körkörös gyűlölet, kirekesztés. Az LMP ezzel foglalkozik. Igazán közügyekkel.”