„Időről időre fellángol a nem túl emelkedett, tulajdonképpen tét nélküli, ám annál vehemensebb vita arról, hogy mikor kezdődött, mikortól számolható, mikor következett be a rendszerváltás. Ez azért jó vitatéma, mert a két évtizede húzódó folyamatot egyetlen eseményhez, időponthoz kötni lila értelmiségihez méltó szellemi kihívás, viszont a másik bosszantására kiváltképpen alkalmas. (...)
A dilemmák végleges eldöntésének nincs különösebb jelentősége, ám az effajta elmeélesítésnek csapatszellemet erősítő hatása kétségtelen. 1848. március 15-e makulátlanul tiszta, bátor lelkületű, de vértelen forradalomként él népünk történelmi tudatában, s ez így is van rendjén. Abban, hogy forradalom volt, jó százhatvan éve már nem kételkedik sem a hajdani résztvevő, szemtanú, sem az utókor. Csak a kortársak egy része tagadta el a forradalmat a márciusi ifjaktól és Pest népétől, mert politikai érdekük úgy kívánta, hogy március 15-e jelentőségét minimalizálják, fényét elhalványítsák. (...)
A politika hivatalosai már másnap igyekeztek a nagy forradalmi hevületet lecsillapítani. A pozsonyi országgyűlésben még a reformpárti küldöttek is visszariadtak a radikális hangoktól. Féltek, hogy amit szép lassan, fontolgatva elértek, s még elérni reméltek, veszélybe sodorja a forradalmi türelmetlenség. (...)
A kormány, a megfontolt reformok hívei fokozatosan elhidegültek a forradalmi hevülettől, a „radikalizmus vigéceitől”, ahogy Dessewffy nevezte a márciusi ifjakat. Wesselényi egy ünnepi banketten kijelentette: a forradalom nem március 15-én Pesten robbant ki, hanem március 3-án Pozsonyban, Kossuth beszédének eredményeként. (...) Wesselényi szavai nyomán két pártra szakadt a közvélemény, Kossuth hívei március 3-át, a radikális ifjak támogatói március 15-ét tartották a forradalom születésnapjának. A nyár végére egyértelművé vált Petőfiék, a pesti forradalom igazsága: az óvatoskodás létjogosultságát vesztette, mert kitört a szabadságharc. Véres jelentőségét egyetlen adattal érzékeltetném: a cár négyszer akkora haderőt mozgósított és küldött a szabadságharc eltiprására, mint 44 évvel korábban, Napóleon leverésére.”