Oktatáspolitikából büntetőpolitika

„Hoffmann Rózsa elképzelései szerint 17 éves korra szállították volna le a tankötelezettség felső korhatárát. Már majdnem a kormány elé került a koncepció, amikor közbejött a Széll Kálmán Terv, amelyben a 15 éves korhatár szerepel. Azóta sem tudni, »melyik szám nyer«, most épp a 16 mellett tette le a voksot az államtitkár. Ez is ilyen dafke, »az MSZP és az SZDSZ felemelte, mi majd lecsökkentjük«- dolog? Mi a következménye egy ilyen döntésnek?

A nemzetközi oktatásszociológiai vizsgálatok is azt mutatják, hogy az oktatás – mind pénzügyi, mind szociális értelemben – a legolcsóbb eszköze a hatékony társadalmi integrációnak. Az a fajta középosztályi önzés, amelyet a Fidesz és a KDNP a kormányzati politika rangjára emelt, még saját – antihumánus és szolidaritás ellenes – logikáján belül is szűklátókörű és ostoba. Ugyanis még azzal sem számol, hogy az általuk preferált és támogatott társadalmi csoportok sem lesznek majd képesek nyugodt társadalmi körülmények között élvezni a jólétüket egy kettészakított társadalomban, aminek egy jelentős részét kilátástalanságba taszítják.

Az ilyen ország a méltányos együttélés terepe helyett egy-két évtizeden belül reménytelen csatatérré változik. A Fidesz oktatáspolitikája erre mutat, s ez szimbolikusan jelenik meg abban a javaslatban, amelyik 15 évre kívánja leszorítani a tankötelezettség felső határát. Ebben nem maga a 15 éves korhatár a példa nélküli, hanem az, hogy nincs olyan ország, ahol 18 évről lépnének vissza 15 évre. Ahol alacsonyabb a jelenlegi magyarnál a korhatár, ott az rendszerint olyan oktatáspolitikával párosul, amelyben az a cél, hogy minél tovább benntartsák a gyereket az oktatási rendszerben. Itt a cél ennek láthatóan az ellenkezője: hogyan lehet a »problémás« szegény gyerekektől a leggyorsabban megszabadulni. Kidobjuk a nemkívánatos gyerekeket 15 évesen az iskolából. Ráadásul, ha a családi pótlék az iskoláztatáshoz kötődik, akkor ez is megszűnik számukra. Bekerülnek egy olyan világba, ahol magas a munkanélküliség, főleg a képzetlenek esetében, ráadásul ez valószínűleg regionálisan is a vesztes, deprimált területeken élőket fogja nagy számban érinteni.

Reménytelen, perspektívátlan helyzetbe lökik ki a gyerekeket, egy olyan munkaerőpiacra, ami nem képes felszívni őket, de még a szüleiket sem. Anélkül, hogy a felnőttként történő tanulás képességével rendelkeznének. Innentől kezdve a történet egyre nagyobb valószínűséggel válik rendőri kérdéssé. Persze le lehet szállítani 12 évre a büntethetőség korhatárát, be lehet vezetni, hogy a szabálysértésből elzárással büntethető cselekményt faragunk, és jöhet a három csapás büntetőpolitikája. Cél, hogy ha valaki már lecsúszott, és deviánsnak minősül, akkor akár minél hosszabb időre kivonhassák a rendszerből ezeket a deviáns elemeket.”