Nem reform, ez megszorítás

„Nemrég még azt hallottuk az ellenzéki Orbán Viktortól, hogy a reform szó csak a szocialisták megszorításait fedi. Kormányra kerülve azután rájött: reformokról kell beszélnie, hogy elfogadtassa magát a külvilággal. Most felszállt a füst: a munkanélküli-ellátások csökkentésével, az előre hozott nyugdíjazás megszüntetésével és a rokkantnyugdíjazás felülvizsgálatával évi 250–350 milliárd forintot akarnak megtakarítani, és sok-sok embert visszakényszeríteni a foglalkoztatásba.(...)

Csupa korlátozó intézkedés: az igénybevétel adminisztratív korlátozása, a juttatások mértékének csökkentése, többletterhek kivetése, centralizáló átszervezés. Amit Orbán Viktor az ország »újjászervezésének« nevez, abból teljesen hiányzik az az elem, ami a szocialista–szabad demokrata kormányok reformjainak fő jellemzője volt: az egyes rendszerek szereplőinek érdekeltté tétele a szűkös erőforrások hatékonyabb, takarékosabb felhasználásában, a szolgáltatások minőségének javításában. Attól, hogy kevesebbet kap, aki elveszíti a munkáját, hogy szigorúbban vizsgálják felül a rokkantságot, hogy a tömegközlekedést, a kórházakat nem az önkormányzat, hanem a kormány szerve igazgatja, a munkanélküli, az utas, az orvos vagy a beteg érdekeltségében semmi sem változik. Ezzel szemben a Horn–Kuncze-kormány nyugdíjreformja a magánpénztárak bevezetésével abban tette érdekeltté a foglalkoztatottakat, hogy valós jövedelmük után fizessenek tagdíjat, hiszen ettől függ a majdani magánnyugdíjuk, és ez az érdekeltség az állami nyugdíjalapba fizetett járulékra is áttevődött. A felsőoktatási tandíjjal a szolgáltatás vásárlójának helyzetébe hozták volna a hallgatót, aki így a pénzéért színvonalas oktatást várt volna el. Az egyetemek gazdálkodásának liberalizálásával az oktató-kutató munka anyagi feltételeit próbálták észszerűsíteni. A vizitdíj az orvos-beteg találkozók, a kórházi napidíj az ápolási napok számának csökkentésében és a nélkülözhető gyógyszerfelhasználás elkerülésében tette érdekeltté a beteget is és az orvost is, miközben nem korlátozta a hozzáférést az ellátáshoz. A gyógyszergyártók versenyeztetésével az árakat sikerült lenyomni, a patikaliberalizációval a gyógyszerhez való hozzájutást könnyíteni. Az egészségbiztosítási reform új intézményt hozott volna létre, amely egyszerre ellenőrizte volna a költségeket és a minőséget. Évtizedekkel ezelőtt a magyar új gazdasági mechanizmus azért lehetett fölényben azzal szemben, ahogy a többi szocialista országban »fejlesztették a gazdaságirányítás rendszerét«, mert ott átszerveztek, összevontak, tiltottak, nálunk viszont a gazdasági vezetők, külkereskedők és beszerzők érdekeltségét mozgósították a hatékonyabb gazdálkodás, a jobb ellátás érdekében. Most a Fidesz-kormány vár mindent az állami szerep kiterjesztésétől, a hatósági ellenőrzés megerősítésétől, a bürokratikus korlátozásoktól, míg a szocialista és szabad demokrata szakpolitikusok érdekeltségalapú változtatásokat vezettek be (illetve vezettek volna be, ha nem akadályozza meg őket ebben a fideszes blokád).”