„A Népbiztosok Tanácsának ideje még mindig nem járt le. Lukács György filozófiája és annak terjesztői továbbra is közöttünk élnek, a helleri kórságban szenvedőket pedig a szomorú tények egyáltalán nem zavarják. „Senkit nem lőttek meg. Senkit nem kínoztak. Mutasson akár csak egy esetet!” – károgta Heller Ágnes az Európai Parlamentben. Ajánlom hát a hölgynek: miután egyszer már elhagyta szülőföldjét – igaz, rendszeresen hazalátogat némi filozófusi támogatásért, amelyről még nem tudjuk, hogy jogosan vagy jogtalanul vette-e fel csapatával együtt, csak annyit, hogy felvette –, most végérvényesen távozzon, örökre hagyjon el bennünket.
Úgyis van más állampolgársága, korábban élt Ausztráliában és Amerikában is, valahonnan csak szerzett papírokat, van hova mennie. 1956-ban már megértünk egy helleri kórt, akkor a hölgy még csak mellékszereplő volt. Így ennyi év után nyugodtan kimondhatjuk, hogy a forradalom többek között azért bukott el, mert az egykori sztálinisták egy újkori proletárdiktatúrát akartak megvalósítani, ehhez azonban az utca népe nem akart partner lenni. Emlékezzenek csak vissza Nagy Imre elszólására, amit igaznak tudhatunk be: »Kedves elvtársak!«
A hatalmas tömeg – fütyült. (...)
Népnek, nemzetnek meg lehet felelni, de a kétharmados szavazatszerzés csak fél győzelem. Hiába próbálunk egy nemzetet, amelyet galád módon meggyötörtek, felépíteni, ha a vadhajtások, Radnóti Sándorok, Bitó Lászlók, Márton Lászlók európai hadszíntéren osztották ki a legnagyobb pofont nekünk. A jól fizetett filozófusok kidolgozták hát igazi filozófiájukat, és Heller tolmácsolásában az Európai Parlament szintjére emelték. Ezt akár vehetjük utolsó figyelmeztetésnek is, mert nemcsak a kormány, hanem minden állampolgárunk számára veszélyes a helleri kinyilatkoztatás.”
