„Kiötlöttem egy bölcs gondolatot: »Amiben elektromosság van, az a Sátántól származik.« Egyik előadásomnak volt ez jelmondata, irományaimban eddig nem szerepelt. Hát ne kallódjon el, túl jól sikerült mondat ez!
Mert, kérem, az elektromosság – de maga az egész technikai civilizáció – az élet ellensége, és mint ilyen, szembemenetel a normalitással. Az isteni renddel.
Hosszan sorolhatnám az elektromosság életet akadályozó voltát. Az elektromosságét, ami nagyságrendben annyit rombolt a normalitás szövetén, mint a konstanzi zsinat vagy a girondisták színre lépése. Csak itt rögtön látszik is, azonnal meg is mutatkozik a »hiány«. Mármint a normalitásé. Látszik. Szemmel látható. Hogy tud a modern ember sötétedés után egyáltalán fennmaradni? Ha felkapcsolja a villanyt. Felkapcsolja, miközben odakinn a Teremtő már leoltotta azt. Megszüntette a világítást. De a modern ember makacs. Makacs, hiú és öntelt. Mint minden éretlen személyiség. (Figyeljük meg, minél haladóbb egy véglény, annál önteltebb. A demokrata, felvilágosult, liberális vagy alternatív mind az egész emberiségről akar dönteni, a paraszt maximum a lováról vagy a hurka megtöltéséről.) Szóval, a modern lény a falhoz lép, és felgyújtja a villanyt. Noha az Úr már jelezte, hogy este van. Nyugodni kéne. De a polgártárs összeszorítja az ajkát, és marad. Készít egy kávét. Elmajszol egy chipset. Ahelyett, hogy elmenne aludni. Aludni, mert kint nincs fény, nem lehet már tájékozódni, csökkent a hőmérséklet, és a ragadozók is prédára lesnek rég. Mármint a normalitásban. Az életben. A rendben.”