„Tegyük fel, hogy szabad választásokat rendeznek Egyiptomban. Mi történne?
Akkor valószínűleg a Muzulmán Testvériség nyerné meg a választásokat, és akkor az elsők, akik nem ismernék el az eredményt, a demokráciát szorgalmazó nyugati államok volnának, ahogy azt sem ismerték el, amikor Palesztinában a Hamász nyert. A Muzulmán Testvérek pedig föltehetőleg revideálnák az Izraellel kötött szerződést. Egyiptom alapköve az iszlám világnak, egy ilyen aktus azonnal világpolitikai mozgolódásokhoz vezetne. De a Testvériség, úgy látszik, már rájött, hogy a hatalom a hadsereg kezében marad, mert közölték, hogy nem akarnak indulni egy esetleges választásokon.
Tehát az arab demokrácia azt jelentené, hogy jönnének az iszlám fundamentalisták.
Az iszlám fundamentalizmus európai fogalom, és nincs értelme. A név az amerikai neoprotestáns fundamentalisták analógiájára alakult ki, ők azok, akik szó szerint értelmezik a Bibliát. Ilyenek az iszlámban is vannak. A Koránban az van, hogy »nősüljetek, és kétszer, és háromszor és négyszer«. Azaz tessék szerezni kilenc feleséget – akinek ennyi felesége van, annak pedig nem marad ideje felforgatni a világot. Akiket mi fundamentalistáknak szoktunk nevezni, azokat ők egyszerűen szélsőségeseknek nevezik, és az iszlám túlnyomó többsége fel is lép ellenük. Akik eddig kérték, hogy bin Ladent nemzetközi elfogatóparanccsal fogják el, azok mind arab országok voltak. Bin Laden ki van tiltva a saját hazájából, Szaúd-Arábiából. Amikor Mohamed halála után kettévált az iszlám siítákra és szunnitákra, volt egy csoport, akik kivonultak, mert egyik csoport sem tetszett nekik, ők voltak a háridzsiták. Míg az évszázadok folyamán el nem tűntek, sok borsot törtek mindenki orra alá, nem hagytak magukról jó emléket. Az iszlám szélsőségeseket ma háridzsitáknak nevezik. Mi azt hisszük, hogy ezek a szélsőségesek az iszlám igazi keménymagja, az iszlám viszont úgy tartja őket számon, mint akikhez semmi köze. (...)
Akkor miért nyernének, miért népszerűek?
Az iszlám világ észrevette, hogy lemaradt Európa mögött, és óriási az elégedetlenséget keltett benne. Megpróbálkoztak az európai liberális, majd a szovjet haladó recepttel, de nem sikerült felzárkózniuk. Úgyhogy azt gondolták: térjünk vissza az iszlámhoz, amikor az iszlám hagyományai szerint éltünk, akkor vezető civilizáció voltunk. A muzulmán szélsőségesek térnyerése azonban nem áll érdekünkben nekünk, európaiaknak sem, de talán az araboknak sem, mivel a problémák nem olyan jellegűek, hogy ilyen ideológiai alapon meg lehetne őket oldani. A Gázai-övezet jó példa, ott sem örülnek már föltétlenül az emberek az iszlamista Hamász uralmának. Az iszlamista mozgalmak viszont gyakran nagy népszerűségnek örvendenek, mert tevékenységük 80 százaléka karitatív munka. Ők az egyetlenek, akik segítenek az egyszerű emberek napi gondjain. A Hezbollah is az iskolái, kórházai miatt népszerű. Ha pedig valaki elesik Allahért, felnevelik a gyerekeit. Ez a szolidaritás hozzátartozik az iszlám lényegéhez. Viszont a szélsőségesek is diktatúrát csinálnának, ha hatalomra kerülnek, csak más színűt.”
