„A multinacionális tőke definíció szerint hazátlan. Ők azok, akik úgy érzik, nemzetek felett állnak, és akaratukat rákényszeríthetik bármely országra. Hazánk esetében ez eddig sikerült, innentől nem fog. Sikeres országot ugyanis csak a nemzeti szempontok érvényesítésével lehet építeni. Kiváltságai megnyirbálása miatt lázad most egy szűk elit Brüsszelben, hiszen Magyarországon hozzászoktak a szocialista vezetésű kabinetek szolgai hajbókolásához, ahhoz, hogy a törvények felett állnak, és egy csettintésre megkapnak mindent, amit kívánnak. Ennek vége. Mostantól anynyira lesznek korlátok közé szorítva, amennyit az arányos közteherviselés mindenki számára előír. Nem árt tudni: sok országban ennél jóval több kötelezettséget kell vállalniuk.
A Brüsszelben reklamálók törekvései már jó ideje egy irányba mutatnak: Magyarország külföld előtti lejáratása a válságadó bejelentése óta dübörög. A balliberális sajtóban sulykolt kép szerint Orbán Viktor Fehéroroszország mintájára diktatúrát épít, a gazdaságot a szakadék szélére sodorja, a befektetőket sarcolja, pedig ők csak új munkahelyeket szeretnének itt létrehozni. És akik nem tudják, hogy nálunk Európa második legnagyobb adóterhelése volt, és mennyi kedvezményt kaptak ez alól a most panaszkodó multik, talán még el is hiszik mindezt.”