„Ha egy kicsit is ismerjük az érintettek munkásságát, tudjuk: profi kis kultúrharcos brigáddal állunk szemben, amely nyilván meggyőződésből próbálja a rendszerváltás hajnalától mondjuk az antiszemitavád bunkójával agyoncsapni a demokratikus jobboldalt. És lám, ebbéli tevékenységüket némiképp ösztönzi, honorálja is a kedvezményezett politikai erő. Mindez persze nem magyarázat arra, honnan az a törzsi gyűlölet, ami a szellem ezen embereiben tombol. Miért nem tud egy levegőt szívni Orbán Viktorral mint demokratikusan megválasztott miniszterelnökkel Radnóti Sándor? Elegendő válasz erre, hogy ő másra szavazott, és nem ért egyet a kormány politikájával? De miért nem volt ilyen finnyás, amikor egy másik kormány rendőrsége belelőtt az ellene tüntetőkbe, és megverte a politikai rivális képviselőjét? Milyen mérce alapján ítélkezik? (...) És persze feltűnik Heller Ágnes is, a populizmus nagy szakértője, aki szerint Orbán Viktor egy diktatórikus figura, s tavaly tavasz óta az új kormány lebontotta a liberális demokrácia épületét.
Magyarországon a gyászjelentések ellenére szólásszabadság van, s ezen véleményekkel a jövőben is együtt kell élnünk. Azonban néhány csendes kérdésünk nekünk is lenne. Honnan az a mélységes lenézés, amivel ezek az értelmiségiek erre az országra tekintenek, s akár hazánk pellengérre állításában is közreműködnek a külföld előtt? Mégis, milyen erkölcsi alapról oktatnak minket demokráciáról, európaiságról, értékekről a tolerancia felkent papjai, akik – mint most kiderült – otthon vannak a Hagyó-féle való világban is? Ideje újragondolni az arra a kérdésre adott választ, hogy ki is akarja kettészakítani az országot.”