„Mifelénk teljesen logikus lépés lerohanni a szomszédot, megölni minden férfit és gyermeket, és a lányok-asszonyok közül is csak a mutatósabbakat hagyni életben. A többség mégis azt gondolja, hogy a melós és gusztustalan etnikai tisztogatás helyett jobb a békesség és a jószomszédi viszony. Mert csak az garantálhatja, hogy a milliónál is több romániai magyar azt ünnepeljen, úgy, akkor és ahol, amit csak akar, és hogy cserébe a budapesti román nagykövetség is örömködhessen kedvére. És ha ők nem hagyják ugyanezt, mi akkor is gentlemanként viselkedve mutatjuk a jó példát.
Természetesen az is szent joga bárkinek, hogy tiltakozzon a román ünnep ellen, bátran ki lehet vonulni kereplőkkel a zsúr helyszíne elé, lehet jelszavakat is skandálni, legfeljebb aki túlságosan elragadtatja magát, azt elviszi a magyar rendőrség. Ez lenne az európai módszer. Sajnos, nálunk ez nem így alakult. (...)
A bornírt, nacionalista hőbörgést megszokja az ember, hiszen ugyanúgy részei Kelet-Európának, mint az egymást bántó nemzeti ünnepek. De hogy a hiszti azért legyen még hangosabb, mert egy olyan épületről van szó, amelynek nevében történetesen szerepel a »Nemzeti« szó, az egészen röhejes. (...)
Lehet, hogy ezeket a homofób, korlátolt, idegengyűlölő sikoltozókat maga a »Nemzeti« szócska zavarja meg? Hogy azt hiszik, az a magyar, ami elé világosan oda van írva, hogy nemzeti? Mert akkor az lenne a legjobb, hogy miután kitiltottuk a románokat az országból, akik egyáltalán sehol se ünnepelhessenek itt semmit, átneveznénk az egészet Nemzeti Magyar Heteroszexuális Színháznak, hogy még világosabb legyen a dolog.”